7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekGyilkos féltékenység – a férfiak erőszakosabbak, a nők lesből támadnak

Gyilkos féltékenység – a férfiak erőszakosabbak, a nők lesből támadnak

forrás: S.J. / hirado.hu

Egy féltékeny embernek semmilyen bizonyíték nem elég. Ha öt tanút hoz a másik fél, vagy bemutatja a színházjegyet, az is kevés, mert a féltékeny fél úgy gondolja, hogy átverés, hisz bármit meg lehet hamisítani.

A féltékenység egy bizonyos ponton túl betegség. Magyarországon az emberek többsége társfüggő, és ezekben a függő kapcsolatokban előbb-utóbb felüti fejét a féltékenység valamilyen foka – mondta a hirado.hu által megkérdezett szakember.

Zalaegerszegen egy 21 éves férfi békülni akart 18 éves volt barátnőjével, de a lány végleg le akarta zárni a kapcsolatukat. A fiatal ököllel ütötte, fojtogatta, majd késsel többször megszúrta a lányt, áldozata belehalt a sérülésekbe. Egy másik esetben többször megütötte és fojtogatta barátnőjét egy féltékeny dobozi férfi, a nő belehalt a sérülésekbe. Egy 34 éves tiszafüredi férfi az utcán összeszólalkozott barátnőjével, késsel többször megszúrta, majd elmenekült. A vita féltékenység miatt robbant ki. Ez csak néhány példa azokra a kegyetlenségekre, amelyek hátterében a féltékenység állt.

Gyilkos féltékenység – a férfiak erőszakosabbak, a nők lesből támadnak
A társfüggő viszonyokban előbb-utóbb felüti fejét a féltékenység valamilyen foka (Fotó: Puzzlepix)

Sok gyilkosságot féltékenység miatt követnek el. Kóros féltékenység bárkinél jelentkezhet, de általában a paranoid betegeknél, a skizofréneknél, az erősen depressziósoknál és az alkoholistáknál – mondta a hirado.hu-nak Csehák Hajnalka pszichológus.

A féltékenységből elkövetett gyilkosságok hátterében állhat pillanatnyi elmezavar is. Ilyenkor támadhatnak olyan gondolatok a féltékeny félben, hogy ha nem leszel az enyém, másé sem lehetsz, e késztetés hatására az iszonyatos függőség miatt inkább megöli párját, mintsem hogy elveszítse. A fokozódó indulatok gyilkosságba torkollhatnak, de öngyilkosságba is menekülhet a féltékeny ember. „Ha nem kellek neki, nincs értelme az életnek vélik sokan, akik így akarják megbüntetni a másikat” – magyarázta a szakember.

A féltékenység betegség

Magyarországon sok párkapcsolatban jelen van a féltékenység, mert az emberek többsége társfüggő, és a társfüggő viszonyokban előbb-utóbb felüti fejét a féltékenység valamilyen foka – véli Csehák Hajnalka.

Van egy bizonyos foka a féltékenységnek, ami még jól is esik a másik félnek – emelte ki Kozma-Vízkeleti Dániel a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. A családterapeuta foglalkozott olyan párral, ahol a hölgy többször azt mondta a férjének, hogy picit legyen már féltékeny; ez a nő szemében a figyelem megnyilvánulása lehet.

A féltékenység egy bizonyos ponton túl betegség – mondta Csehák Hajnalka. Bár a féltékenységnek nincs külön BNO-kódja (betegségek nemzetközi osztályozására szolgáló kódrendszer), de vannak olyan betegségek, aminek az alfajába tartozik, például a téveszmés betegségeknél ismeri a pszichiátria a féltékeny altípust. Ebben az esetben a betegnek az a téveszméje, hogy megcsalja a párja, és ekkor mindennek olyan jelentőséget tulajdonít, ami a saját téveszméje irányába mutat. Például, ha egy hajszálat talál a párja kabátján, akkor az bizonyíték a megcsalásra, viszont, ha nem talál, akkor is úgy gondolja, hogy a párja megcsalja, csak úgy véli, alapos volt és eltüntette a nyomokat.

Féltékeny, féltékenyebb, kórosan féltékeny – hol a határ?

Az egészséges féltés és a féltékenység között nehéz megtalálni a határt. Ha az emberben féltés él a párja iránt, az teljesen normális, mert akit szeret, azért aggódik, de a féltéshez nem társul gyanúsítgatás és nyomozás. Azonban, ha megjelenik egy mögöttes érzés, hogy a másik szándékosan valami rosszat tesz, elhallgat valamit, ha minden egyes szó mögött hazugságot sejt az ember és állandóan ellenőrizgeti a másik felet, akkor már betegségről beszélhetünk.

Gyilkos féltékenység – a férfiak erőszakosabbak, a nők lesből támadnak
A nők kevésbé erőszakosak, inkább „lesből támadnak” (Fotó: Eurpress/EZA)

Amikor korlátozóvá válik a kapcsolat, amikor a másik fél folyamatosan ellenőrizve érzi magát vagy a féltékeny felet folyamatosan az foglalkoztatja, hogy hol és kivel van a másik, az már betegség. „Ismertem olyan párt, amelyben az egyik fél 10-15 percenként hívogatta társát, hogy ellenőrizze” – példálózott Kozma-Vízkeleti Dániel, családterapeuta.

Másként éli meg a féltékenységet a férfi és a nő

Van különbség a nemek között a féltékenység megélésében Csehák Hajnalka szerint. A férfiak többnyire nyíltan és erőszakosan próbálnak utánajárni gyanújuknak, a megnyilvánulásukban ott van a harc, és szeretnék megvédeni, ami az övék. A nők kevésbé erőszakosak, inkább „lesből támadnak”. Először csak megfigyelnek, információkat gyűjtenek és összerakják az apró jeleket.

Kóros féltékenység – a szóbeli agressziót fizikai bántalmazás követheti

Az agresszió kezdetben tárgyak ellen irányul. Ilyen például az ajtócsapkodás vagy a falba öklözés. Az ajtócsapkodás fázisát már az elcsattant pofonok követhetik. Majd az agresszió kétirányúvá válik, egyrészt a párját támadja a féltékeny fél, másrészt a harmadik fél ellen fordul, vagy, ha nincs harmadik fél, akkor keres valakit, akit meggyanúsíthat. Például, ha azt látja, hogy a felesége a buszsofőrrel beszél, akkor képes nekimenni a sofőrnek, mert úgy gondolja, biztosan vele csalja meg. „Lehet szó bármilyen hétköznapi helyzetről, a téveszmés beteg képes bárkinek nekimenni, mert féltékeny gondolatokat társít a buszsofőrhöz, a pékhez, bárkihez” – vázolta a pszichológus.

Egy igazán féltékeny embernek semmilyen bizonyíték nem elég. Ha öt tanút hoz a másik fél, vagy ha bemutat például egy színházjegyet, az is kevés, mert a féltékeny fél úgy gondolja, hogy átverés, elvégre bármit meg lehet hamisítani – magyarázta Kozma-Vízkeleti Dániel.

Önbizalomhiány, hozott családi minták, megcsalás, bizonytalan anya-gyerek kötődés

A féltékenység hátterében több tényező állhat. Az egyik az önbizalomhiány, vagyis amikor azt gondolja magáról az egyik fél, hogy ő nem elég jó. De ha az ember saját magának sem jó, akkor hogy lenne elég jó a másiknak? – vetődik fel a kérdés, ami már be is indítja a féltékenységi spirált – magyarázta a szakember.

Másrészt, ha az embernek nagyon féltékeny volt valamelyik szülője, akkor azt a mintát továbbviszi a saját párkapcsolatába, hiszen a bizonytalanságot és bizalmatlanságok tanulta el párkapcsolati mintaként gyerekkorában.

Az anya-gyermek közötti kötődés is hatással van a féltékenységre. Fontos, hogy a gyerek hogyan kötődött édesanyjához. Aki nem szorosan, az felnőttként bizonytalan lesz a másik ember érzéseiben. A bizonytalan kötődés pedig következményként hozza magával a féltékenységet.

Ha valakit megcsaltak, és nem tud túllépni rajta, akkor ottmarad benne az örök bizalmatlanság és féltékenység, amit magával visz a következő kapcsolatába. A bizonytalanság és a féltékenység ugyanis kéz a kézben jár – mondta a szakember.

Mit tehet a féltékeny ember?

Először is meg kell vizsgálni, hogy van-e ok a féltékenységre. Ha olyan érzése támad valakinek, hogy a párja megcsalja, akkor nem kell rögtön nekiesni. Bár nem etikus a másik fél telefonjába vagy levelezésébe belenézni, ezt sokan megteszik. Ha semmilyen nyomot nem talál az ember, akkor érdemes megnyugodni. Ha viszont talál valamit, akkor nyíltan kérdezzen rá a partnerénél.

Fontos szem előtt tartani, hogy egy egészséges féltés esetén a gyanút megnyugvás követi, míg a kórosan féltékeny embernél a megnyugvási szakasz sohasem jön el.

„Amennyiben nincs ok féltékenységre, érdemes önvizsgálatot tartani, és feltenni azt a kérdést, hogy miért vagyok alaptalanul féltékeny” – mondta a pszichológus. Kérdezze meg saját magától az ember, hogy az önbizalma kevés valami miatt, vagy a családból hozott rossz minta miatt lehet, esetleg azért, mert nem tudott túllépni a korábbi rossz tapasztalatokon.

Ha megvan a válasz, akkor könnyebb változtatni, és elkezdeni az önismereti munkát, ami változást hoz a féltékenység vonatkozásában is. Ugyanilyen fontos a partnerrel való nyílt és őszinte kommunikáció, hogy merjék megfogalmazni aggályaikat, mert sokszor a másik fél képes megnyugtatni a partnerét, így nem harapódzik el a helyzet.

Ha valaki úgy érzi, nem tudott feldolgozni egy traumát, ha úgy érzi, hogy a féltékenysége már túlmutat az egészséges féltésen, akkor kérje szakember segítségét. Ott, ahol a féltékenység kóros mértéket ölt, gyógykezelésre van szükség, mert az már orvosi probléma.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner