7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóGyermekeik szeme láttára szúrta le párját Mária

Gyermekeik szeme láttára szúrta le párját Mária

Három gyermekük szeme láttára szúrta halálra élettársát kedd éjszaka kőbányai lakásukban a 34 éves K. Mária. Az asszony beismerte tettét, most szabadlábon védekezhet. A férfi állítólag ittasan veszekedett élettársával, majd rátámadt és fojtogatni kezdte.

Tegnap a Maláta utcában, a tragédia helyszínén K. Mária szoba-konyhás lakása előtt már semmi nem utalt a tragédiára. A kertben focilabda, roller, bicikli hevert, de hiába kopogtunk, senki nem nyitott ajtót. Az egyik szomszéd elárulta: eddig ő vigyázott a három kisgyerekre, épp most engedte be őket az édesanyjukhoz.

– Nagyon megviselt, ami történt, nem szeretnék nyilatkozni – mondta sírva lapunknak K. Mária. Azonban egy másik szomszéd beszédesebb volt. Mint mondta, A. Attila hétfő éjjel borozgatott, majd veszekedni kezdett élettársával.

– Attila alkalmi munkákból élt, élettársa, Marika pedig a gyerekekre vigyázott. Már többször kihívták miattuk a rendőrséget, de mindig ugyanott folytatták – állította a szomszéd. – Úgy tudom, ezúttal Attila rátámadt Marikára, fojtogatta, ő pedig az életét védve kést ragadott és szúrt. A tragédia szemtanúja volt a három kisgyerek, a 12 éves Attika, hatéves húga, Titi és hároméves kisöccse, Krisztofer. A szomszéd szerint a kicsik még fel sem fogták, mi történt, nem is sejtik, hogy az apjuk soha többé nem jön haza.

Forrás: lokal.hu

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem