Image default
Bulvár

Gyermeke születése előtt, feleségével együtt kötözött el a Viszkis

Hiába várták szülei, nem hajlandó világra jönni Ambrus Attila kislánya.

Ambrus Attila és felesége, gyermekük születésére felkészülve érkeztek  szerda reggel az egyik fővárosi kórházba. Réka ekkorra volt kiírva, de a kisbaba másként gondolta. 

A leendő szülők szerencsére erre az estre is felkészültek és a biztonság kedvéért kibéreltek egy szobát. Ambrus Attila ötven évet várt, így most már talán meg sem kottyan neki, hogy kislánya a vártnál később jön a világra. Még ha idegőrlő is a várakozás, legalább nyugodt lehet Attila, hiszen mindent megtett az elmúlt hónapokban, hogy kedvesével együtt felkészüljenek Anna érkezésére.

“A gyerek nem tiszteli a tudományt és nem tiszteli az időmet sem, egy igazi rebellis lesz”

– kezdte viccelődve Ambrus Attila, majd a lényegre tért.

“Az orvosok és a szülésznő szerint ezen a héten még nem születik meg. Tulajdonképpen most ott tartunk, hogy várjuk a csodát, hogy mikor méltóztatik kibújni. Réka szerdára volt kiírva, de a méhszája teljesen zárt. Ha ez így marad, az orvosok jövő héten megindítják a szülést, vagy kiveszik a babát, nem hordhatja tovább. Úgy fest, hogy nagyon jól érzi magát odabent”

– mondta el a keramikus, aki elárulta, hova költöztek Rékával.

Forrás: Ripost

Fotó: Szabolcs László

Hasonló hírek

Nicole Kidman tudósnak áll Londonban

info

A sportoló végre megtöri a csendet: nővé válásáról nyilatkozik

info

A szörfdeszkán hasaló Gisele Bündchen volt a legcsábítóbb a parton

info