Image default
Külföld

Gyerekkori fotójával kampányol Merkel

A finisbe ér a német választási kampány, de Merkelék még bedobták az utolsó bombájukat: a hároméves, mosolygós Angéla képével próbálnak még több szavazót megnyerni a CDU-nak.

Az 1957-ben készült fotón a kis Angela Merkel látható, mellette pedig a szlogen azt hirdeti, hogy „egy olyan Németországért, amelyben bárkiből bármi lehet”. Ezzel a kombinációval szeretné a kancellár megerősíteni vezető pozícióját, bár a legfrissebb felmérések szerint némiképp vesztett a szavazói bázisából, és ő maga is tudja, hogy semmit nem szabad biztosra venni.

Gyerekkori fotójával kampányol Merkel
Fotó: Facebook

A várakozások szerint szeptember 24-én Merkel és a Kereszténydemokrata Unió ünnepelhet, azonban kénytelen lesz koalícióra lépni egy másik párttal – ez azonban nem fog könnyen menni. Az eddigi nagykoalícióban résztvevő Szociáldemokrata Párt (SDP) ugyanis a hírek szerint nem hajlandó újra egyezséget kötni a CDU-val, míg a kisebb pártok között komolyabb ellentét feszül. A harmadik helyre esélyes, szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párttal pedig senki sem szeretne szövetségre lépni. A szakértők szerint akár hónapokra is kormány nélkül maradhat Németország.

Forrás: Ripost

Hasonló hírek

Óriási a pusztítás a villámáradások után Spanyolország délkeleti részén – videó

Géza

Vészhelyzet Olaszországban! Nem tud több bevándorlót befogadni

Mazsi

Rengetegen kiakadtak az EU legújabb javaslata hallatán!

Mazsi