Image default
Belföldi hírek

Gyerekek katonai kiképzéséről készült videókat is találtak a migránsok eldobott telefonjaiban

forrás: hirado.hu/M1

Az M1 Híradója tovább vizsgálta azokat a telefonokat, amelyeket a bevándorlók hagytak vagy hagyhattak el az elmúlt hetekben a déli határ közelében. Több mint ezer képet és videót rejtenek a készülékek. Köztük rengeteg olyat, amelyeken fegyveres gyerekek a főszereplők.

 gyerek-fegyverrel-isis

A Röszke határában elhagyott telefonok egyikéről letöltött felvételen gyerekek kapnak katonai kiképzést. A legidősebbek alig 9-10 évesek lehetnek. A felvételen azt tanulják, hogyan sorakozzanak és meneteljenek úgy, ahogyan egy hadsereg is teszi. Mindegyiküket katonai egyenruhába öltöztették, némelyikük kezében fegyver is van.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a felvételeket látva az M1 csütörtök esti Híradójában arról beszélt, hogy bármilyen hihetetlen, a gyerekek sokkal brutálisabbak lehetnek, mint a felnőttek.

Kijelentette:

“Kiskoruk óta részt vesznek emberek kivégzésében, lefejezésében és egy ilyen ideológia hatására, ezek a gyerekek, ha túlélnek néhány évet, rendkívül brutális felnőttekké válnak, akik ezt a vonalat továbbviszik. Ezen gyerekek száma drasztikusan nő, döntően fiúkról van szó, de egyre több a lány is.” A szakértő hozzátette, ezeket a gyerekeket tulajdonképpen halálra ítélik.

Nem kell zsoldot adni nekik, nem kell törődni velük, hogy mi lesz, ha véget érnek a harcok, haza akarnak menni és pénzt kell adni nekik. Ezeket a gyerekeket ágyútöltelékként használják, ez azt jelenti, hogy a brutalitáson kívül a halálra készítik fel őket, és jelentős részük nem éli túl a csatákat – mondta el a szakértő. Nógrádi György arról is beszélt, hogy az így tönkretett és fanatizált gyerekeket szinte lehetetlen visszaszoktatni a normális életre.

2015-10-08_072416

Az Isz­lám Állam hosszú távra kí­vánja meg­ol­dani az em­ber­után­pót­lást. Saját fi­a­i­ból szer­vez gye­rek­had­se­re­get. Hát­bor­zon­gató!

A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet hátborzongató tervet alkalmaz, hogy szinten tartsa egyre fogyatkozó hadseregének létszámát. A Jihadi baby Boom lényege:az államot irányító felső vezetők elrendelték, hogy az összes ISIS-katona annyiszor ejtse teherbe feleségét, ahányszor csak tudja. Az intézkedés évtizedekre előre biztosítja a terrorszervezet emberi utánpótlását.

A gyerekek szinte belenőnek a katonaságba, mire kamaszodnak, edzett szívvel és lélekkel indulhatnak a legkegyetlenebb küldetésekre. A nevelés nem nagy ügy, amint a gyerek elbírja a lőfegyvert, el is kezdik a kiképzését. Hogy ez cseppet sem vicc, arról azok a képek tanúskodnak, amiket ezrével töltenek fel az internetre. Rajtuk gyerekek pózolnak gépkarabélyokkal, kézigránátokkal, késekkel és ISIS- zászlókkal. Semmi kétség, kicsi koruktól kezdve erőszakos cselekmények elkövetésére kondicionálják őket. Elhitetik velük, hogy a militáns létezési forma teljesen normális és istennek tetsző.

2015-10-08_072527

Íilyen a muszlim gyereknevelés videó:

2015-10-08_072215

2015-10-08_072615

Videó itt!

 

 

 

Hasonló hírek

A TEK biztosítja a legnagyobb fővárosi adventi és karácsonyi vásárokat

Géza

A kormány kitart a vasárnapi foglalkoztatás tilalma mellett

Edit

Közel fél 10 van. Vannak, akik órák óta várakoznak, hogy szavazhassanak

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelöl örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelöl valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesztő
--------------------------------------------