10.9 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekGyászol az ország. Nagy zenészt veszítettünk el - Iste nyugosztalja! - videó

Gyászol az ország. Nagy zenészt veszítettünk el – Iste nyugosztalja! – videó

Csodálatos életmű, amit maga mögött hagyott.

Elhunyt 95 éves korában Szebenyi János Liszt-díjas fuvolaművész, akit július 16-án 14 órakor helyeznek örök nyugalomra Budapesten, a Belvárosi Szent Mihály-templomban – tudatta a család szerdán az MTI-vel. A közlés szerint Szebenyi Jánost június 24-én érte a halál.

Szebenyi János 1924. május 10-én született Budapesten. A Zeneművészeti Főiskolán 1948-ban diplomázott, közben már a Magyar Rádió Szimfonikus zenekarának szóló fuvolása volt. Genfben Marcel Moyse, Darmstadtban Severino Gazzelloni mesterkurzusán vett részt. 1948-tól 1957-ig a Magyar Rádió zenekarának, majd 1984-ig az Állami Hangversenyzenekarnak az első fuvolása volt.

Szólista és zenekari munkája mellett 1970-től 1990-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanított. Emellett 18. századi fuvolaversenyeket adott közre, amelyeket töredékes állapotban a verebi Végh-kastélyban találtak. Ezeket lemezre is játszotta. Szebenyi Jánosnak 7 önálló lemeze és 6 CD-je jelent meg. Munkásságáért 1973-ban Liszt Ferenc-díjban, 1987-ben Bartók-Pásztory-díjban részesült, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét vehette át.

mti

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem