Főoldal » Gyanú: Tömegesen visszaélhetnek a menekültek a német menekültjoggal
Külföld

Gyanú: Tömegesen visszaélhetnek a menekültek a német menekültjoggal

A menedékjog megszerzését célzó tömeges visszaélés nyomaira bukkantak a német hatóságok, feltételezésük szerint terhes nők az apaságot elismerő nyilatkozatot vásárolnak német férfiaktól, hogy Németországban maradhassanak – számolt be kedden a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság.

Az RBB értesülése szerint egyre több vietnami, afrikai és kelet-európai terhes nő nyújt be menedékjogi kérelmet, és egy német ügyvédekből, közjegyzőkből és “álapákból” szerveződött országos bűnszövetkezet közreműködésével szereznek tartózkodási jogot.

Az országba többnyire turista vízummal érkező terhes nőknek mintegy ötezer euróért (1,5 millió forint) német állampolgárságú férfi állít ki  apaságot elismerő nyilatkozatot, a gyermek így automatikusan német állampolgár lesz, az anya pedig Németországban maradhat, amíg jogosult gyermekgondozási segélyre.

Az álapák nem fizetnek tartásdíjat a nevükre vett gyermekek után, az anyák közül pedig sokan a bűnszövetkezet függésébe kerülnek, gyakran prostitúcióra kényszerítik őket. Az utóbbi hónapokban országszerte egyre több ilyen eset fordul elő, számukat csak Berlinben 700 körülire becsülik a hatóságok. Látókörükbe olyan német férfiak is kerültek, akik tíznél is több apasági nyilatkozatot tettek.

A tömeges méreteket öltő visszaélés ellen eddig nehéz volt fellépni, mert az alkotmánybíróság egy 2013-ban hozott döntése alapján gyanús esetekben sem szabad megtámadni az apasági nyilatkozatot, mert túlságosan nagy a veszélye annak, hogy a gyermek hontalanná válik. Azonban a törvényhozás legutóbbi menekültügyi csomagja révén az idegenrendészeti hivatalok csalás gyanúja esetén gondoskodhatnak arról, hogy ne hitelesítsék az apai elismerő nyilatkozatot.

MTI

Hasonló hírek

Lelőttek egy magyar férfit Marseille-ben

info

Durva videó: “Allah akbartól” zeng a berlini metró!

Mazsi

Újabb náci daloskönyv bukkant fel egy ifjúsági szervezetnél

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------