Image default
Belföldi hírek

Gulyás: Közép-Európára nézve a legfenyegetőbb a betelepítési kvóta

Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szerint Közép-Európára nézve a legfenyegetőbb az unió betelepítési kvótája, mert azokba az országokba kell irányítani a bevándorlókat, ahol még kevés van.

A politikus a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elmondta, ez nemcsak Magyarország, de minden más ország számára is fenyegetést jelent, amelyik elutasítja a bevándorlást.  Gulyás Gergely a LIBE-bizottság jelentésével kapcsolatos csütörtöki szavazásról azt mondta, a néppárti frakció jelentős része is megszavazta azt, és a magyar „balliberális ellenzék” egyik EP-képviselője sem ellenezte.

Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke. MTI Fotó: Kovács Tamás

Ez szerinte elég nagy felelőtlenség, amikor a magyarok 80-90 százaléka ellenzi a bevándorlást.  A tagállami kormányokban messze nincs akkora támogatottsága az ügynek, mint az Európai Parlamentben, ezért kell közvetlen támogatást is felmutatnia magyar kormánynak, ezt biztosítja a nemzeti konzultáció – tette hozzá.

A parlament „Soros-konzultációs ívet töltött ki” a bevándorlást támogató nyilatkozattal – fogalmazott a politikus. Hozzáfűzte, az EP részvételének örülnek a konzultációban, de még jobban örülnének, ha a magyar emberek minél többen részt vennének ebben, és a parlamentinél „sokkal normálisabb” véleményt fogalmaznak meg. Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy az EP-nek torz a felfogása akkor, amikor szolidaritásra kéri az országokat a bevándorlással kapcsolatban, mivel olyanokkal szemben kéri ezt, akik nem tartják be a szabályokat és illegálisan lépnek az unió területére. Közölte továbbá: a kerítés maga a szolidaritás, mert ezzel „megkímélik” a Nyugatot azoktól a bevándorlóktól, akik Magyarországon keresztül feléjük tartanának.

Forrás: MTI, hirado.hu

Hasonló hírek

Elég volt! Azonnali hatállyal véget vetettek a börtönbiznisznek

Mazsi

Minden készen áll a zöldhatár lezárásra a gyékényesi vasúti átkelőnél

Edit

Az abortusszal kapcsolatos megnyilvánulása miatt bírálják a Momentum EP-képviselőjét – videó

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelöl örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelöl valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesztő
--------------------------------------------