17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekGulyás Gergely: Nincs helye a közéletben annak, aki gyűlölet-bűncselekményt követ el

Gulyás Gergely: Nincs helye a közéletben annak, aki gyűlölet-bűncselekményt követ el

A hétvégén került nyilvánosságra egy felvétel Sneider Tamás esküvőjéről, amelyen felesége karlendítése is látható.

Azóta a Jobbik elnökének több korábbi botrányos ügyét is felidézte a sajtó.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az is botrányos, hogy a baloldal össze akar fogni a Jobbikkal.

Félreérthető mozdulatnak nevezte a Jobbik szóvivője a párt elnökének feleségéről kikerült videó tartalmát. A felvételt a Hír TV hozta nyilvánosságra. A videón az látszik, ahogy Sneider Tamás felesége többször is előre lendíti a karját. Az esküvőn emellett mások nemi identitásából és származásából gúnyt űző viccek is elhangoztak.

Jakab Péter, a Jobbik szóvivője szerint az esküvőn történtek miatt Sneider Tamásnak semmiképpen nem kell lemondania. Mint mondta: az esemény egyébként is csak egy szűk körnek szólt.

Több, antiszemita nézetről árulkodó felvétel került elő

Bár a Jobbik néppártosodását a párt mindenkori vezetői évek óta bizonygatják, a mai napig kerülnek elő antiszemita, kirekesztő nézetekről árulkodó felvételek. Sneider Tamás pártelnökről például a Ripost.hu hozta nyilvánosságra annak az ügynek a részleteit is, amelyben a vádirat szerint a Jobbik jelenlegi elnöke a kilencvenes évek elején botokkal és kábeldarabokkal vert meg egy mozgássérült, roma férfit.

A Jobbik jelenlegi frakcióvezetője korábban a zsidó származású képviselők listázását firtatta. Az a Szávay István is tagja, sőt, országgyűlési képviselője még a pártnak, aki egy novemberben napvilágot látott hangfelvételen egy zsidó származású nő megverésével büszkélkedett.

Az MSZP összefogna a Jobbikkal

A szocialista Kunhalmi Ágnes ennek ellenére csütörtökön arról beszélt: a radikális képviselők szerinte már nincsenek a pártban, ezért korábbi állításaival szemben a Jobbikot ma már érdemesnek tartja az összefogásra.

Az MSZP-s politikus úgy fogalmazott: március 15-én még azt mondta, a Jobbikkal nem lehet összefogni, mert akkor még a Toroczkai-féle szárny jelen volt a pártban. Akkor ez lehetetlenné tette az összefogást, azóta azonban megváltozott a helyzet – mondta Kunhalmi.

Nincs helye a közéletben

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón hangsúlyozta: a kormány szerint annak, aki ilyen gyűlöletcselekményt követ el, nincs helye a közéletben. A Jobbikban viszont továbbra is ott vannak a korábban nyíltan radikális nézeteket valló képviselők.

Mint mondta, Szávay István a mai napig nem mondott le mandátumáról, a holokauszt-emlékművet meggyalázó volt jobbikos képviselő pedig a mai napig választókerületi elnök. Gulyás Gergely hozzátette: a baloldal most ezzel a Jobbikkal hirdetett szolidaritást és összefogást, ez pedig nem szól másról, mint arról, hogy szalonképessé tegyék az antiszemitizmust.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work