Image default
Életmód hírek

Guinness-rekordot állított fel egy magyar egyetemista: 24 óra leforgása alatt 7 országon keresztül tekert át kerékpárjával

Megunta az iskolapadot, ezért pattant biciklire a fiatal fiú, aki kerékpáros túrájával bekerült a Guinness-rekordok könyvébe.

Kővári Dávid vállalkozott az országokon áthidaló biciklis kalandra. A döntés egyik napról a másikra született meg a srác fejében, miközben az egyetem padjait koptatta. Rájött, hogy már lassan tanulmányai végére ér, de még soha semmit nem csinált, ami örömöt okozott volna neki, ezért úgy döntött, beleveti magát a kalandokba, amit egy rekordkísérlettel szeretne kezdeni, így hát belenézett a Guinness-rekordot könyvébe, majd pár hét alapos tervezés után felpattant biciklijére és meg sem állt Horvátországig, ami az útvonalon a 7. ország volt.

Az előző csúcstartó egy német kerékpáros volt, aki 2016-ban 6 országgal állította fel a rekordot, amikor Olaszországból indulva áthaladt Svájcon, Liechtensteinen, Ausztrián, majd Németországon át eljutott Franciaországba.

A túrához nem csak megfelelő fizikai erőnlétre volt szükség, hanem hosszú és előre kidolgozott pontos útvonalakra, hogy a lehető leghatékonyabb módon induljon neki a kihívásnak. Három különböző felületet használt az útvonalak megtervezéséhez, az útszakaszokat pedig 3 kategóriára osztotta fel, aszerint, hogy melyik milyen nehézségű: tökéletes, elfogadható, és “nem járható”. A hosszas számítások után Dávid arra jutott, hogy sokkal jobban jár, ha Lengyelországban kezd neki a túrának és onnan halad tovább Csehországba, Szlovákiába, Ausztriába, Magyarországra és Szlovéniába és végül a célállomásba Horvátországba érkezik majd. Ez a táv összesen 500 kilométer volt, amit a fiú 24 óra alatt tett meg, kisebb nagyobb pihenőket közbeiktatva.

Dávid a túra legszebb élményeként Magyarországon való áthaladását emelte ki, mert hazánkban érte őt a felkelő nap látványa a sötét és dermesztő hajnali biciklizés után.

“A napkelte után érkeztem meg, csodálatos élmény volt, ahogy egyszerre öntötte el a szívemet és a testemet a melegség. Ahogy átértem a határon, éreztem, hogy hazaérkeztem” – nyilatkozta a magyar fiú.

blikk

Hasonló hírek

Milliók életét mentheti meg a magyar találmány

Edit

LMP: A fővárosi dugódíj segítheti a faültetést

Géza

Ebből a hagymából egyél többet télen! Nagyon egészséges

Mazsi