3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSportSporthirekGólgazdag meccsen győzött az FTC, negyedszer sem nyert Honvéd

Gólgazdag meccsen győzött az FTC, negyedszer sem nyert Honvéd

37 másodperc alatt megszerezte a vezetést, és végül egy ötgólos mérkőzésen nyert a Ferencváros a Mezőkövesd ellen, a labdarúgó NB I. 17. fordulójában.

A Budapest Honvéd pedig kikapott Debrecenben, így már négy mérkőzés óta nyeretlen.

Davide Lanzafame már az első percben megszerezte a vezetést az FTC-nek. A villámgyors gól után az olasz csatár a mérkőzésen szerzett második, szezonbeli nyolcadik találatával 2-0-ra alakította az állást. Ezután egy-egy gólt lőtt mindkét csapat büntetőből, Cseri a Mezőkövesd, Varga pedig a Ferencváros oldaláról talált be. Az ötgólos mérkőzés utolsó találatát a vendégek játékosa, Vadnai lőtte.  A Ferencváros 3-2-es győzelmével továbbra is a tabella élén áll, előnye 8 pont az este játszó MOL Vidi FC előtt.

Kiélezett meccset bukott el a Budapest Honvéd a DVSC ellen, így már négy mérkőzés óta nyeretlen az NB I-ben. A Nagyerdei stadionban Bódi Ádám szabadrúgásból szerezte meg a vezetést, majd Szécsi gólja biztosította be a győzelmet.

Simán nyert hazai pályán az MTK Budapest. Baki, Lencse, Gera és Farkas góljaival 4-0-ra verték a bajnokság utolsó helyén álló Haladást. Győzelmével a fővárosi együttes egy pontra közelítette meg a dobogós Honvédot.

Danilovic öngóljának köszönhetően egészen a 94. percig vezetett a Paks a Puskás Akadémia vendégeként. A hazaiaknak Arabuli mentett pontot a hosszabbításban. A Paks emberhátrányban fejezte be a mérkőzést a Pancho Arénában, hiszen az 56. percben pályára lépő Baló Tamást negyedórával becserélése után kiállították.

Döntetlen a kiesési rangadón. A Diósgyőr ugyan vezetést szerzett Juhar góljával, de a mérkőzést emberhátrányban befejező Kisvárda még az első félidőben egyenlíteni tudott Sassa góljának köszönhetően. A DVTK így egy ponttal a kieső helyen lévő kisvárdaiak előtt maradt a tabellán.

Eredmények:

Ferencvárosi TC – Mezőkövesd 3:2

Debreceni VSC – Budapest Honvéd FC 2:0

MTK Budapest – Szombathelyi Haladás 4:0

Puskás Akadémia – Paks 1:1

Diósgyőri VTK – Kisvárda 1:1

szerző: hirado.hu
forrás: M1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work