5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek

Gluténmentes ételek

A gluténmentes étrend nem azt jelenti, hogy nem lehet finomakat enni, most be is bizonyítjuk milyen finom ételeket csinálhatsz amiben nincsen glutén.

Mos a halak kedvelőinek mutatunk egy gluténmentes fogást, kiváló vacsorákhoz, illetve ebédekhez is. Lássuk, hogyan is készül a papírban sült gluténmentes pisztráng: Készitsünk ki magunknak 1 pisztrángot, 5 citromkarikát, 2 gerezd fokhagymát, 1 szép rozmaring ágat, és fűszerként sót és fehérborsot. Az elkészítése körülbelül másfél órát vesz igénybe vagy kicsivel kevesebbet.

hirmagazin_2015-09-17_070945

Mossuk meg jól a pisztrángot és pucoljuk meg.  Mindkét oldalát vagdaljuk be és fűszerezzük kedvünk szerint kívül belül.  Majd vágjuk vékony szeletekre a fokhagymát és a pisztrángba tesszük, a bevágásokba. A maradék fokhagymát tegyük a pisztráng hasába. Az igy kapott pisztrángot helyezzük olivaolajjal megkent sütőpapírra. A hasába a fokhagyma mellé tegyük a rozmaringágat és 2-3 citromkarikát is. A többi citromkarikát helyezzük a bőrére. Ha ezzel megvolnánk, csomagoljuk jól be. Melegissük elő a sütőt 180 fokra és tegyük be egy órára. Tálalását salátával és különféle mártogatóssal lehet megoldani.

A következő fogás is gluténmentes lesz, nem más mint paradicsomos cukkini ragú csirkemellel. Hozzávalóknak gyűjtsünk össze: 1 egész csirkemell filé, 8 szelet bacont, 1 fej vöröshagymát, 2 gerezd fokhagymát, 3 közepes méretű cukkinit, 2 doboz darabolt paradicsomkonzervet, vagy aki saját kezűleg szeretné darabolni az is jó, 1 evőkanál olivaolajat, 1 csokor friss bazsalikomot, fűszerként só és fehér bors. Egy óra alatt el is készül ez az étel a következőképpen:

Vágjuk a csirkemellet négy felé, sózzuk borsozzuk, majd tekerjük bele a baconbe, majd ezt tegyük jénai tálba és fedjük le alufóliával. Süssük 190 fokon 50 percig.  Amíg sül a hús, a vöröshagymát vágjuk apró kockákra és olivaolajon üvegesre pirítjuk. Ha ez megvan adjuk hozzá a zúzott fokhagymát és a kockára vágott cukkinit. Majd ezt fedő alatt pároljuk roppanósra. Amint látjuk, hogy a cukkini elérte a megfelelő állapotot a paradicsomkonzerveket ráöntjük, fűszerezzük. A csirkemellet evvel a ragúval tálaljuk és ehetjük is.  Biztosan meg fogja állni a helyét, tálalhatunk mellé rizst is, vagy megszórhatjuk kis sajttal a tetejét, hogy még ínycsiklandozóbb legyen.

Maradjunk ezentúl is a gluténmentes kajáknál, úgyhogy jöjjön most egy kis cukkini főzelék. Készítsünk ki 2 nagyobb cukkinit, 1 csokor friss kaprot, 1 evőkanál olivaolajat, 1 gerezd fokhagymát, 4 evőkanál  gluténmentes tejfölt, 2 evőkanál útifűmaghéjat, és fűszerként sót borsot.

Elkészítése mindössze negyed órát vesz igénybe. Mossuk meg a cukkinit, majd gyaluljuk le a egy tökgyalun. Majd tegyük oda párolni az olivaolajjal és az aprított kaporral. Pároljuk olyanra amilyenre szeretjük, mindenkinek más az ízlése.  Ha megfelelő állagú a cukkini, akkor dobjuk rá a reszelt fokhagymát, a tejfölt, fűszerezzük, majd ezt összeforraljuk, és végezetül adjuk hozzá az útifűmaghéjat. Kevergessük addig, amíg besűrűsödik.  Tálalhatjuk sült virslivel, tükörtojással, vagy valamilyen sült hússal is.

hirmagazin_2015-09-17_071103Végezetül, hoztunk nektek egy desszertet is: Gluténmentes palacsinta. Nem kell más hozzá csak 2 tojás, 1 evőkanál cukor, 4 dl tej, só, 19 evőkanál kukoricakeményítő vagy burgonyakeményítő.  Nagyon egyszerű az elkészítése, ennyi hozzávalóból kijön 8 darab palacsinta. Keverjük össze a hozzávalókat sorrendben. Kicsit híg lesz a tészta. Majd ha jól összekevertük csak süssük ki ahogyan szoktuk.

Mindenkinek jó étvágyat kívánunk az ételekhez!

Forrás: delina; Kép:
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem