Főoldal » Globális vészhelyzetet hirdetett a zikavírus miatt a WHO
Külföld

Globális vészhelyzetet hirdetett a zikavírus miatt a WHO

Forrás: hirado

A lépést egy független szakértőkből álló bizottság javasolta a világszervezetnek. A járványos térségen kívül eső államokat is arra szólíthatják fel, hogy különféle intézkedéseket vezessenek be a kórokozó vagy a vírushordozó további terjedésének megakadályozására.

Globális vészhelyzetet hirdetett a zikavírus miatt a WHO
Margaret Chan, a WHO főigazgatója úgy vélte, szükség van az összehangolt nemzetközi válaszra, utazáshoz kötődő vagy kereskedelmi korlátozások azonban nem várhatóak.

A WHO becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a zikavírusos megbetegedések száma az amerikai kontinensen.

Thomas Frieden, az amerikai járványügyi hivatal (CDC) igazgatója azt mondta, a WHO hétfői bejelentése nyomán újabb figyelem és források fognak a vírus elleni küzdelemre összpontosulni.

“Az amerikai járványügyi hivatal az egész amerikai kormányzattal együtt aktívan részt vesz a zikavírus elleni harcban, és a nap huszonnégy órájában azon dolgozik, hogy minél többet megtudjon a kórokozóról és megőrizze a lakosság egészségét” – jelentette ki.

A vírus a gyanú szerint mikrokefáliát, kóros kisfejűséget okoz a magzatoknál, ezt azonban egyelőre nem támasztják alá tudományos bizonyítékok. Brazíliában tavaly október óta több mint négyezer ilyen csecsemő jött világra. Korábban számos bírálat érte a WHO-t a járványokra adott határozatlan válaszai miatt.

Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet, a WHO kínai főigazgatója és David L. Heymann, a WHO független szakértőkből álló szükséghelyzeti bizottságának elnöke sajtótájékoztatót tart a szervezet genfi székházában 2016. február 1-jén. A WHO ezen a napon globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a zikaláz miatt. (MTI/EPA/Salvatore Di Nolfi)

Legutóbb a nyugat-afrikai ebolajárvány miatt hirdetett globális egészségügyi vészhelyzetet a WHO, azt megelőzően 2009-ben a sertésinfluenza, 2014-ben pedig a gyermekbénulás miatt.

Globális egészségügyi vészhelyzet esetén a járványos térségen kívül eső államokat is arra szólíthatják fel, hogy különféle intézkedéseket vezessenek be a kórokozó vagy a vírushordozó további terjedésének megakadályozására.

WHO: a globális egészségügyi vészhelyzet lényege az összehangolt intézkedés

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által hétfő este a zikavírus miatt kihirdetett globális egészségügyi vészhelyzet elsősorban összehangolt nemzetközi intézkedéssorozatot jelent a vírus terjedésének mérséklésére – mondta a szervezet magyarországi irodavezetője az M1 aktuális csatorna műsorában.

Pusztai Zsófia elmondta: az ilyen vészhelyzet elrendelésekor operatív forgatókönyvet állítanak fel, elkülönítenek költségvetési forrásokat, fejlesztik a járványügyi védelmet és megelőző lépéseket tesznek.

Példaként említette, hogy a vírust terjesztő egyiptomi csípőszúnyog szaporodásához szükséges körülményeket igyekeznek megszüntetni, illetve környezetbarát szúnyogirtásokat végeznek, annál is inkább, mert egyelőre csak a szúnyogok terjesztik a vírust, az emberről emberre nem terjed.

A vészhelyzet elrendelését indokolhatja, hogy egyelőre nem áll rendelkezésre sem célzott kezelés, sem pedig vakcina a megelőzéshez, viszont már 22 országban jelent meg a vírus – ismertette a szakértő.

Hozzátette: Európában sem a jelenlegi téli időjárás, sem az éghajlat nem kedvez a meleg, párás időt kedvelő egyiptomi csípőszúnyognak, ezért a kontinensen nem kell tartani a vírus terjedésétől.

Egy asszony és egy kislány befogja orrát és száját, miközben egy védőruhát viselő egészségügyi alkalmazott a zikavírust terjesztő egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti) elleni irtószert permetezi otthonukban a kolumbiai Caliban 2016. január 28-án. (MTI/EPA/Christian Escobar Mora)

A vírus terjedésének története

A zikaláz az amerikai kontinensen 2014 februárjában ütötte fel először a fejét. Észak- és Dél-Amerika, valamint a karibi térség 23 országában regisztrálták.

A vírus a gyanú szerint mikrokefáliát, kóros kisfejűséget okoz a magzatoknál. Brazíliában tavaly október óta több mint négyezer ilyen csecsemő jött világra. Az utóbbi két hétben hetente már mintegy kétszáz új esetet regisztráltak.

A betegségtől a Brazília mellett leginkább sújtott országban, Kolumbiában kedden egészségügyi riadót hirdettek a hatóságok: a 2200 méternél alacsonyabban fekvő területeken az egyes településeknek megelőző intézkedéseket kell bevezetniük.

A kolumbiai hatóságok azt tanácsolták a nőknek, hogy hat-nyolc hónappal halasszák el a gyermekvállalást.

A vírus Afrikából származik, először az ugandai Zika-erdőben egy rhesusmakákóban (rhesus macaque) azonosították 1947-ben, emberben pedig először 1968-ban Nigériában.

Egyelőre nincs védőoltás vagy orvosság a kór kezelésére. Az egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti) terjeszti, ezért az utazóknak azt javasolják, hogy védekezzenek a szúnyogcsípés ellen.

Kapcsolód cikkek:

Génmódosított szúnyogokat vetnek be a Zika-vírus elleni harcban

Magyarországon nem kell félni a Zika-vírustól

A Zika vírus Európát is elérte

Hasonló hírek

Megtört a jég: szívszorító titkokat árult el a család Michael Schumacherről

Géza

Elszabadult a pokol, újra lángokban állt Párizs

Mazsi

Sokkoló videó: Félmeztelen férfit harapott össze a vérszomjas harci kutya!

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------