17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldGerd Müller: újabb, még nagyobb menekültáradat várható

Gerd Müller: újabb, még nagyobb menekültáradat várható

forrás: MTI

Újabb, a mostaninál is nagyobb, Németországba, illetve Európába irányuló menekültáradatra kell számítani a jövőben – figyelmeztetett Gerd Müller, a német kormány nemzetközi gazdasági együttműködésért és fejlesztésért felelős minisztere a Bild am Sonntag című német lapnak adott interjúban.

„Hozzánk csak a tíz százaléka érkezett meg azoknak az embereknek, akik kénytelenek voltak elmenekülni Szíriából és Irakból” – mondta Müller (CSU), és hozzátette, hogy 8-10 millió ember még „úton van”.

„Azok, akik most hozzánk érkeznek, már néhány évet töltöttek sátortáborokban és pincékben víz és áram nélkül. Szégyen, hogy a nemzetközi közösség nem képes biztosítani számukra helyben a megélhetést” – fogalmazott a tárcavezető.

A miniszter szerint a jövőben még nagyobb menekültáradatra kell számítani, mert az elkövetkező néhány évtizedben megduplázódik Afrika lakossága. A migránsválság kezelésére létre kell hozni a nemzetközi együttműködés teljesen új szintjét.

„Az internet és mobiltelefonok korában mindenki tud a mi jólétünkről és életvitelünkről. Ezért közvetlenül a helyszínen kell befektetnünk az oktatás fejlesztésébe és új lehetőségek megteremtésébe” – mondta Müller, a menekültválság súlyosbodására figyelmeztetve.

„A fejlődő országokra támaszkodva értünk el jólétet. Ez többé nem fog így működni. Ezek a feszültségek a felszínre fognak törni. Ezért teljesen mindegy lesz már, hogy itt mihez ragaszkodunk. Ezek az emberek nem fogják megkérdezni, hogy jöhetnek-e” – tette hozzá a miniszter.

A tárcavezető a Szíriának és Iraknak nyújtandó újjáépítési segély növelése mellett szállt síkra, szerinte mintegy tízmilliárd eurós európai pénzalapot kell létrehozni. Ezt a pénzt Európa össze tudja gyűjteni, és a segélyt elsősorban azoknak az országoknak kell összeadniuk, amelyek nem fogadnak menekülteket – mondta.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work