17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárGáspár Győző meglepő döntésre szánta el magát

Gáspár Győző meglepő döntésre szánta el magát

Gáspár Győző arra az elhatározásra jutott, hogy visszavonul a nyilvánosságtól.

Győzike egy ideje már nem is szerepelt a tévében, de most azt érzi, az a legjobb, ha teljesen eltűnik a kulisszák mögé. Mégpedig azért, mert úgy látja, hogy a felesége sokkal jobban tud érvényesülni. Minderről a Blikknek beszélt a magyar híresség:

„Sokkal jobban örülök Bea sikerének, mint a sajátomnak. Nagyon büszke vagyok a feleségemre, persze, folyamatosan izgulok is érte. Az a helyzet, hogy kiöregedtem, ezt érzem is sajnos, így arra ösztönzöm Beát, hogy szerepeljen bátran minél többet. Ha nem is teljesen, de visszavonulok a kulisszák mögé, és onnét csodálom a sikereit”

Gáspár elmondása szerint Bea asszony nem azért lett sikeres, mert az ő felesége, hanem saját jogán.

Kapcsolódó cikk: Megmutatta luxusotthonát Gáspár Bea! Meseszép álomotthon!

Ilyet sem látni minden nap: Gáspár Bea közszemlére tette otthonukat, ahol egyértelműen kiderül – tízmilliók vannak a falon.

Nő a családfő

Tíz éve még nevetségesnek tűnt az egész: Gáspár Győző és családja piros és aranyozott bútorok közt, zebramintás szőnyeggel és kiegészítőkkel feltuningolt otthonában élte mindennapjait – persze a tévé kamerái előtt. Azóta már jó tíz év telt el, és a Gáspár-család szülőfalujukba, Nógrádmegyerbe tette vissza a székhelyét. A szülőház pedig alapos ráncfelvarrson esett át, amit most Bea asszonynak hála bárki megtekinthet. Jelenleg ő az, aki eltartja a szebb napokat is megélt Gáspár-családot. Egy főzőműsor zsűritagjaként keresi a kenyérrevalót. Mindez azért is lehetséges, mert ő maga volt az, aki megnyerte a hírességek főzőversenyét és ezzel tízmillió forintot kaszált. Bea a győzelme után azt mondta, a pénzt arra költi, hogy vállalkozást indít és otthon egy modern konyhával lepi meg magát. Nos, most két képet is megosztott a világgal, és mindenkinek leesett az álla.

 

Így élnek ma

Bea az Instagramjában mutatta meg a nappalijukat, a fotó hihetetlen jólétről tanúskodik. Szemben a falon a család hatalmas, fekete-fehér fotója, csillogó szövettel bevont bútorok, fal,… igazi pompa.

Bea egy korábbi képén már az látszik, ahogy a Gáspár-család vacsorázik. Az étkezőasztaluk akkora, mint az átlag tízemeletes panelokban a konyha. A falon pedig ott virít a tízmilliós nyereményéről szóló „bizonylat”, amiért Bea asszony keményen megdolgozott a konyhában.

Otthonuk prezentálásában azonban még mindig Győzike a király, ő arra is gondosan ügyel, hogy ő maga is rajta legyen a képen, és a legújabb, legtrendibb ruhákban mutassa a világnak – a sztárok élete sem egyszerű.

Forrás: femface.hu

Képek: Insta

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work