6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeTartalomFalvak, városok múltjaGánt a 18. sz. végéig

Gánt a 18. sz. végéig

A török időkből nem rendelkezünk adatokkal, de az ismert, Török János földbirtokosnak 1636-ban Gánton birtoka volt. 1662-ben a csókakői Nádasdy gróf úrbáriumában lakatlan pusztaként szerepel. Gánt birtoka a Habsburgok és a törökök közt zajló határmenti harcok következtében elnéptelenedett. 1691-ben Gánt és Kápolna Leopold ajándékoklevelében báró Hochburg János főhadiszállítóhoz került. A bérmalevelekben szereplő szlovák családnevek alapján feltételezhető, hogy a németek előtt itt közel 1740-óta szénégetéssel foglalkozó szlovák telepesek éltek. 1757 május 20.-án gróf Lamberg Antal aláírta az első 93 német telepessel a betelepítési szerződést. A telepesek a birtokon két évig adómentességet élveztek. Bizonyosra vehető, hogy a német telepesek Alsó-Ausztriából, Bajor országból és Svábföldről származnak, mivel Gánton délnémet nyelvjárással beszélnek. A település Csákberény leányegyháza lett. Mivel Gánt és Kápolna 1778-ban 200 katolikust, számlát, Lamberg Ferenc gróf még ebben az évben templomot épített, melyet október 20.-án Szent Vendel, nyájak és pásztorok védőszentjének szenteltek. A templom és a fából készült harangláb a falu központjában a mai sportpálya területén áll. 1783-ban Gánt önállóvá vált, a protestáns szlovákok elköltözése után csak németül folyt az Istentisztelet.

Forrás: www.gant.hu
Cím: Hegyalja u. 25.
Tel: +36 (22) 354-010
E-mail: [email protected]
Web: www.gant.hu

Most népszerű

Hasonló hírek