13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeTudástárTudástár - minden érdekességG20-csúcs: véget kell vetni a terroristák pénzelésének (Videó)

G20-csúcs: véget kell vetni a terroristák pénzelésének (Videó)

Terrorellenes intézkedések sorozatában állapodtak meg a G20-csúcs résztvevői, valamint abban, hogy összefognak a terroristák pénzügyi forrásainak elapasztása érdekében.

G20 csúcs

Az amerikai elnök kijelentette, az Egyesült Államok egyelőre nem vet be szárazföldi csapatokat az Iszlám Állam ellen, mondván az csak ideiglenesen jelenthetne megoldást.

– Az Iszlám Állam maga az ördög. Többen felvetették, hogy a szárazföldön is nagy számban be kellene vetni csapatainkat. Nemcsak én, de a legszorosabb katonai és polgári tanácsadóim is úgy látják, hogy ez hiba lenne – közölte Barack Obama.

Az orosz elnök pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az Iszlám Állam dzsihadistáit pénzelő 40 ország között a G20-csoport több tagja is ott van.

– Számtalanszor elhangzott már, hogy a terrorista tevékenység anyagi támogatását egyszerűen el kell vágni. Én most konkrét példákat neveztem meg, ugyanis vannak információink bizonyos országokról, ahonnan a dzsihadistáknak anyagi segítség érkezik. 40 ilyen országról tudunk, amelyek között több G20-tagállam is szerepel – mondta Vlagyimir Putyin.

A CIA szerint elkerülhetetlen, hogy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet a párizsihoz hasonló merényleteket kíséreljen meg, de szerintük ezt meg lehet akadályozni. Az Amerikai Központi Hírszerző Ügynökség vezetése ugyanakkor cáfolta azt a feltételezést, miszerint az Egyesült Államok alábecsülte volna az Iszlám Állam képességeit.

 

Forrás: euronews

Most népszerű

Hasonló hírek