8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóFrissítve: Vasúti szerencsétlenség tegnap délután, egy fiatal nő meghalt

Frissítve: Vasúti szerencsétlenség tegnap délután, egy fiatal nő meghalt

Személyvonat és autó ütközött össze, a balesetben egy 37 éves nő meghalt. (2018. 11. 22., cs – 14:01, Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság)

Mint arról korábban beszámoltunk, Hetényegyházán, a Kossuth Lajos utcáról nyíló név nélküli úton 2018. november 22-én 6 óra 35 perckor halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a Kossuth Lajos utca felől egy Skoda Roomster típusú személygépjármű közlekedett a Belsőnyír tanya irányába. A sofőr az utat átszelő vasúti átjáróban kihelyezett „Vasúti átjáró kezdete” és „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” közúti jelzőtáblák ellenére a vasúti átjáróba megállás nélkül hajtott be, ezért összeütközött a Kecskemét felől Lajosmizse irányába közlekedő menetrend szerinti motorvonattal. A baleset következtében az autó 37 éves női sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset körülményeit a Kecskemét Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Forrás: police.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem