7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőPrograminfóFrissítés! Sziget 2018. Forgalomkorlátozások, lezárások, elterelés, behajtási tilalmak

Frissítés! Sziget 2018. Forgalomkorlátozások, lezárások, elterelés, behajtási tilalmak

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelt rendőri jelenléttel és forgalomtereléssel segíti a 26. Sziget fesztiválra érkezőket. (Budapesti Rendőr-főkapitányság)

A Sziget Fesztivál Európa egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális rendezvénye, amelyen több világhírű zenekar és énekes lép fel, illetve számos kulturális produkció kerül bemutatásra. A rendezvényre belföldről és külföldről is nagyszámú látogató érkezik, akik közül sokan a teljes fesztivál ideje alatt a szigeten tartózkodnak.

A fesztivál kapunyitása 2018. augusztus 5-én 18 óra volt, így a fesztivál környékén, valamint az oda vezető utakon már délutántól nagyszámú gyalogosra, illetve tömegközlekedéssel érkező látogatóra kell számítani.

Ennek megfelelően a rendőrség már a délelőtti óráktól kiemelt rendőri jelenlétet biztosít a nemzetközi közlekedéssel is érintett érkezési csomópontokon, vasút- és buszpályaudvarokon, illetve a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a fesztivál közötti főbb útvonalakon.

A közlekedés és a fesztiválra érkezők segítése érdekében a gépjárműforgalom elől lezárásra kerül az Óbudai sziget előtt húzódó Ángel Sanz Briz út a K-híd és az Auchan parkoló közötti szakaszon, ahol a rendőrség állandó jelenlétet is biztosít.

A rendőrség kéri a gépjárművezetőket, hogy a fesztivál közvetlen közelében fokozott óvatossággal és türelemmel közlekedjenek, legyenek körültekintők.

A 2018-as Sziget Fesztivál miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2018. augusztus 3. és augusztus 18. között Budapest II., valamint III. kerületében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.

Tilos megállni!

2018. augusztus 3-án 12 órától

2018. augusztus 18-án 18 óráig a Budapest III.,

Reményi Ede utca mindkét oldalán a Szentendrei út és az Ángel Sanz Briz út között,

Mozaik utca mindkét oldalán a Szentendrei út és az Ángel Sanz Briz út között,

Leányfalu utca mindkét oldalán a Reményi Ede utca és a Mozaik utca között,

Ángel Sanz Briz út mindkét oldalán az Auchan behajtó és a Mozaik utca között,

2018. augusztus 7-én 10 órától

2018. augusztus 15-én 10 óráig a Budapest III.,

Záhony utcában az Ángel Sanz Briz út és a Gázgyári lakótelep között,

Gázgyári lakótelep mindkét oldalán a Záhony utca és a Gázos utca között.

Tilos behajtani és várakozni! (kivéve engedéllyel)

2018. augusztus 3-án 12 órától

2018. augusztus 18-án 18 óráig a Budapest III.,

Benedek Elek utca mindkét oldalán a Szentendrei út és az Ángel Sanz Briz út között,

Vajda János utca mindkét oldalán a Szentendrei út és az Ángel Sanz Briz út között.

Lezárják!

2018. augusztus 3-án 20 órától

2018. augusztus 18-án 18 óráig a Budapest III.,

Angel Sanz Briz utat (az EuroVelo 6 kerékpárút ide tartozó szakaszát is) az Auchan behajtó és a Mozaik utca között,

Mozaik utcát a Mozaik utca 16. szám és az Ángel Sanz Briz út között.

Lezárják! (kivéve engedéllyel)

2018. augusztus 8-án 14 órától

2018. augusztus 9-én 3 óráig,

2018. augusztus 9-én 14 órától

2018. augusztus 10-én 3 óráig,

2018. augusztus 10-én 14 órától

2018. augusztus 11-én 3 óráig,

2018. augusztus 11-én 14 órától

2018. augusztus 12-én 3 óráig,

2018. augusztus 12-én 14 órától

2018. augusztus 13-án 3 óráig,

2018. augusztus 13-án 14 órától

2018. augusztus 14-én 3 óráig,

2018. augusztus 14-én 14 órától

2018. augusztus 15-én 3 óráig,

2018. augusztus 15-én 14 órától

2018. augusztus 16-án 3 óráig, valamint

2018. augusztus 16-án 14 órától

2018. augusztus 17-én 3 óráig a Budapest II. és III.,

Gróf Eszterházy János rakpartot a Slachta Margit rakpart és a Mozaik utca között,

Slachta Margit rakpartot az Árpád híd és a Margit híd déli lehajtója között,

Mozaik utcát a Szentendrei úti felüljáró alatti visszaforduló és a Leányfalu utca között.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Forrás: police.hu

Sziget – Ma kezdődik

Mától startol a Sziget fesztivál. A kezdéshez már szinte minden készen áll. Csaknem 10 ezren költöztek már be a kempingekbe. A világ minden tájáról érkeztek idén is, a legnagyobb rohamra holnap számítanak, a szervezők szerint pedig idén látogatócsúcs is lehet – közölte az M1 Híradója.

Hétfő este óta folyamatosan telnek meg a helyek a kempingekben, a legtöbben már elfoglalták a helyüket a fesztivál idejére.

A III. kerületi Fő téren egyenként, majd pedig egyszerre kapcsoltatták be a Sziget fesztivál helyszíneit. A mérőműszer szerint a leghangosabb tervezett hangerő sem lépte túl a megengedett 55 decibel értéket. A hangnyomást a város öt különböző pontján folyamatosan mérik majd a fesztivál ideje alatt. Aki mégis túl nagy zajt hall otthonában, telefonon és e-mailben is tudja jelezni a szervezőknek.

A nagyszínpad lesz idén is a fesztivál központi helyszíne. Itt is minden készen áll, már az utolsó zászlókat tűzik ki, a színpadon pedig a reflektorok is a lassan a helyükre kerülnek. A vendéglátóhelyek is nyitásra készen várják a fesztiválozókat.

Idén is szigorúan átnézik a csomagokat a beléptetésnél. A fesztiválra csak érvényes jeggyel és személyazonosító okmánnyal engedik be a látogatókat. A fiatalokra pedig csaknem 1200 fős biztonsági szolgálat vigyáz majd. A Sziget idejére tűzoltóságot és kórházat is kiépítettek, a rendezvény területe fölött pedig ideiglenes légtérzárat biztosítanak.

A fesztiválon most sem lehet készpénzzel vásárolni. Karszalaggal, vagy a helyszínen kiváltott fesztiválkártyával lehet fizetni. Aki pedig nem akar sorba állni, mobilapplikáción keresztül is tud pénzt tölteni a karszalagba beépített chipre. A jegyek rohamosan fogynak, így a szervezők idén rekord látogatottságra számítanak.

A 26. Sziget fesztivál programjai szerdán délután kezdődnek, az este főszereplőjeként pedig az amerikai rapper, Kendrick Lamar lép színpadra.

Forrás: M1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work