7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóFriss hírek a Fenyő-gyilkossági ügyben: Kínai útja előtt fogták el Gyárfást

Friss hírek a Fenyő-gyilkossági ügyben: Kínai útja előtt fogták el Gyárfást

Gyárfás Tamás bukásával akár újabb gyanúsítottak kerülhetnek a rendőrség látókörébe a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban. Az egykori úszóelnök vesztét egy hangfelvétel okozhatja, amivel állítólag ő maga sétált be a rendőrségre.

Egy csodás karrier vége? Gyárfás lehajtott fejjel ül a rendőrök között, az Aradi utcai kihallgatás után a Gyorskocsi utcai fogdába vitték © Móricz István, MTI

(Ma délelőtt a rádiókban nyilatkozó korábbi rendőr, aki eljárt az ügyben úgy véli, hogy Gyárfás ellen súlyos bízonyíték van.)

Ki gondolta volna, hogy ekkorát fordul a világ Gyárfás Tamással? Az úszószövetség egykori elnöke hatalommal, kiváló kapcsolatokkal rendelkezett, a Nap Tv-vel mé­diabirodalmat épített, hírességek, sportolók, politikusok keresték kegyeit. Karrierjét az egymást váltó kormányoktól függetlenül egyengette, az olimpiákon érmeket osztogató Gyárfás nemzetközi szinten is ismert sportdiplomata és üzletember. Amikor azonban múlt kedden Portik Tamást meggyanúsították a Fenyő-gyilkossággal, már ő is érezhette vesztét.

Gyárfást az utóbbi időben már titkosszolgálati módszerekkel figyelhették, így arról is tudhattak, hogy szerdán Kí­nába utazott volna a pekingi Szinkronúszó Vi­lág­kupára. Elfogása időzített le­hetett, kedden vet­ték őrizetbe Budapesten. A Bors munkatársa késő éjszakáig vá­rakozott az Aradi utcánál, ahonnan Gyárfást a Gyorskocsi utcai fogdába szállították. Az ekkor ké­szült kép mindent elárul: Gyárfás lehajolt a kocsiban, mint aki akkor szembesült volna először azzal, hogy hirtelenjében mindent elveszíthet.

A Gyorskocsi utcai fogda nem büntetés-végrehajtási objektum, hanem a frissen őrizetbe vetteket őrzik ott, meglehetősen nagy a forgalom, Gyárfás is egy többszemélyes zárkában lett elhelyezve. Egyelőre nem találkozhat családtagjaival, ügyvédjével tarthatja a kapcsolatot. Mint arról lapunk beszámolt: Gyárfást kedd délután vette őrizetbe a rendőrség Budapesten. Az időzítés aligha lehetett véletlen. A Bors információi szerint ugyanis a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnöke szerdán Kínába utazott volna, a pekingi Szinkronúszó Világkupára.

Portik szomszédja volt

A Bors szerdán Gyárfás Tamás budapesti villájánál járt, de senki nem nyitott ajtót. Az egykori úszóelnök garázsában több nagy értékű Audi állt, ezeket váltogatta. Azután költözött be, hogy a ház tulajdonosa, az édesanyja meghalt. Gyárfás 2012-ben még egy másik nagy értékű ingatlanban lakott, épp a Fenyő-ügyben szintén meggyanúsított Portik Tamás szomszédságában.

Gyárfás budapesti luxusvillája. Szerdán senki sem nyitott ajtót © Purger Tamás

A rendőrség gyanúja szerint az úszószövetség egykori elnöke húsz évvel ezelőtt adott megbízást Portik Tamásnak, hogy likvidálja legnagyobb üzleti ellenfelét, Fenyő Jánost. A gyilkosságot az Aranykéz utcai robbantás elkövetője, a szlovák Jozef Rohács hajtotta végre.

Borulhat a bili

– Kitől vette Rohács a gyilkos fegyvert? Kié volt az autó, amelyből kiszállva lelőtte Fenyőt? Nagyon is elképzelhető, hogy az ügynek lesz még gyanúsítottja. Azt sem tudjuk, hogy Portik Tamás mit mondott, amikor idén márciusban kihallgatták – mondta a Borsnak Kovács Lajos volt rendőr ezredes, a döglött ügyek osztályának egykori vezetője.

Kovács Lajos: Sok kérdés maradt még

– Különböző bűnügyek miatt anno rendszeres vendég voltam Gyárfás Nap-keltéjében. Onnantól kezdve azonban, hogy az ő neve is felmerült a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban, már egyszer sem hívott meg a műsorba – tette hozzá Kovács Lajos, de szerinte érthető volt Gyárfás akkori reakciója. Azóta nem is beszéltek egymással, Kovács Lajos irodájának falán pedig – üzenetképp – Gyárfás Tamás portréja lógott.

Bizonyíték Szlovákiából

Legalább tíz rendőr kereste három órán keresztül annak a titokzatos hangfelvételnek az eredetijét, amelyen a Fenyő-gyilkosság felbujtói – köztük Gyárfás – beszélgetnek – értesült a Hír TV. A felvétel után Jozef Rohács testvérének lévai házában kutattak, de a férfi szerint nem találtak semmit. A Fővárosi Főügyészség szerint viszont nagyon is Iétezik a hangfelvétel, amely Gyárfás vesztét okozhatja.

Jozef Rohács végezte ki Fenyő Jánost © Fejér Bálint

A szlovák bérgyilkos saját testvérén keresztül zsarolhatta az úszószövetség egykori vezetőjét, de a Rohács testvérek mellett egy dúsgazdag szlovák vállalkozó is gyanúba keveredett. A Budapesten is érdekelt üzletember azonban azt állítja, sosem találkozott Gyárfással. A hangfelvétel – amely alapján Gyárfást kedden előállították – másolatát állítólag átadták az egykori úszóelnöknek, majd pénzt követeltek tőle.

Gyárfás panaszt tett

A Fenyő János meggyilkolása miatt gyanúsítottként kihallgatott, majd őrizetbe vett Gyárfás mindent tagadott a kihallgatásán. Sőt panaszt jelentett be amiatt, mert szerinte az ellene elkövetett zsarolás miatt végig készséggel állt a rendőrség rendelkezésére, és már mindent elmondott az ügy részleteiről. Úgy tudjuk, a Nap TV egykori tulajdonosa korábban saját maga sétált be a rendőrségre a hangfelvétellel.

A kihallgatás során részletesen beszélt Fenyővel kapcsolatos vitájáról. Azt mondta, pont a gyilkosság előtt békült ki vele. Gyárfás emellett Portik Tamással való viszonyáról is beszélt. Portik az 1990-es évek olajmaffia-botrányainak egyik kulcsszereplője. Jelenleg a Prisztás-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás ügyében tölti jogerős börtönbüntetését.

Portik. Kép: CSVM – blogstar.hu

Több szeretőt tartott

Fenyő János éppen a barátnőjével beszélt telefonon, amikor 1998-ban, a budai Margit körútnál gyilkosa közel egy méterről két sorozatlövést adott le rá.

– Rendszerint testőrökkel közlekedett, csak akkor rázta le őket, ha magánjellegű útja volt – emlékezett vissza a Borsnak pár éve Kovács Lajos. – Most is előreküldte a testőrét azzal, hogy foglaljon parkolóhelyet neki a fodrászat előtt, ahová indult. Valószínűleg azt akarta, hogy senki ne hallja, amikor a barátnőjével beszél. Egész pontosan az egyik barátnőjével, mert a tanúvallomások szerint két szeretője volt az élettársa mellett.

Fenyő egyik volt szeretője a Dunába ölte magát. Kép: Blikk

A FINA kivár

A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) rövid közleményt juttatott el a Borshoz, amelyben az állt, tisztában vannak azzal, hogy őrizetbe vették Gyárfás Tamást, és várják a folyamatban lévő vizsgálat fejleményeit. A Magyar Úszó Szövetség nem kíván reagálni a Gyárfás-ügyre.

Gyárfás és Hosszú. Kép: nemzetisport.hu

Kerestük Kiss Kingát, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka sajtófőnökét is, aki annyit közölt a Borssal: a kiváló úszó is értesült a történtekről.

Forrás: Borsonline

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem