Image default
A magyar foci múltja, jelene és jövője

Friss: Bundaperben hallgatták meg Nyilasi Tibort – ez derült ki a lehallgatott telefonbeszélgetésekből

Kellemetlen pillanatokat élt át Nyilasi Tibor, egykori Fradi-legenda a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol tanúként hallgatták ki a 7 éve húzódó magyarországi bundaperben.

Sokszor csak gúnynevén, “Gúnárként” emlegették Nyilasi Tibort azokban a lehallgatott telefonbeszélgetésekben, amelyek miatt az egykori Fradi-legendának csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróságon tanúvallomást kellett tennie az immár 7 éve húzódó magyarországi bundaperben. Ezen hangfelvételek alapján kiderült, hogy a fővádlottak, K. Zoltán és L. Mátyás által működtetett menedzseriroda egy Nigéria és Magyarország válogatottja közötti mérkőzést szeretett volna leszervezni 2010-ben. A vádlottak bár közvetlenül nem léptek kapcsolatba az MLSZ-elnökségi tagként dolgozó Nyilasival, azonban telefonon keresztül a Fradi öregfiúkcsapatának egykori menedzserétől, Bacsa Mihálytól próbáltak információkat szerezni és tanácsot kérni az ügyben – közölte a Bors.

“Kaptam egy e-mailt, nem tudom, kitől, nem magyarul volt, és kikértem Nyilasi úr véleményét. De nekem ezeknek a meccseknek a szervezéséhez semmi közöm nincs” – mondta a bíróságon Bacsa, majd Nyilasit is megkérdezte a bírónő.

Én bárkinek elmondom, aki megkérdez, hogyan működik egy nemzetközi meccs leszervezése. Nem emlékszem, hogy konkrétan Bacsa úrnak elmagyaráztam-e, de nem zárom ki” – mondta Nyilasi, aki hozzátette, napi szinten kap ilyen e-maileket, azonban amennyiben ez nemzetközi mérkőzéssel kapcsolatos, azonnal to­váb­bítja a szövetségen belül az illetékeseknek. “Kellemetlen nekem itt bármit is bizonygatni” – zárta mondandóját Nyilasi.

A tárgyaláson részt vevő vádlott, L. Mátyás a bíróságon elismerte, hogy megpróbáltak egy barátságos mérkőzést leszervezni Nigériával, ugyanakkor annak tervezett manipulálását tagadta, mondván, ehhez nem lenne szükséges nekik leszervezni a meccset.

A vád szerint K. Zoltán első- és L. Mátyás másodrendű vádlott szervezőként „a végeredmény előzetes ismeretében ismeretlen fogadóirodáknál ismeretlen összeggel, haszonszerzés céljából” fogadni akart a meccsekre. Az iratok nyolc, 2007 szeptembere és 2009 májusa között játszott mérkőzést tartalmaznak. A manipulációért felajánlott összeg rendszerint 2000–2500 euró (625–782 ezer forint) volt játékosonként.

Forrás: Blikk

Hasonló hírek

44 év után ismét Európa-bajnokságon játszhatunk

info

Magyar foci: NBI – A fordulók állásai

Géza

Letarolta a Vidi a fogadási piacot

Géza