Franciaország
Hivatalosan a Francia Köztársaság (franciául la France vagy République française) egy független ország. Központi területe Nyugat-Európában helyezkedik el, de világszerte rendelkezik megyékkel és területekkel. A központi rész a Földközi-tengertől a La Manche-csatornáig és az Északi-tengerig, valamint a Rajnától az Atlanti-óceánig terjed. Ezt a territóriumot hatszögletű alakja miatt a franciák gyakran emlegetik l’Hexagone (magyarul a hatszög) néven.
Szomszédai Belgium, Luxemburg, Németország, Svájc, Olaszország, Monaco, Andorra és Spanyolország. Tengerentúli függőségein keresztül határos Brazíliával, Suriname-mal és a Holland Antillákkal. Franciaországot és Nagy-Britanniát a La Manche-csatorna alatt futó Csalagút köti össze. Franciaország a legnagyobb területű nyugat-európai ország és a második legnagyobb kizárólagos gazdasági övezettel rendelkezik, mely több mint 11 millió négyzetkilométer területű.
Franciaország egységes elnöki köztársaság. Legfőbb eszméi a Emberi és polgári jogok nyilatkozatában vannak összefoglalva. A 18. és 19. században az ország a kor egyik legnagyobb gyarmattartó birodalma volt, hatalmas területekkel Afrikában és Délkelet-Ázsiában és számos szigettel a Csendes-óceánban. Franciaország fejlett állam, amely a forrástól függően a világ ötödik vagy hatodik legnagyobb gazdaságával rendelkezik. Évi 82 millió turista látogatja, ezzel a legkeresettebb ország a világon.
A nemzetközi politikában jelentős szerepet vállal. Alapító tagja az Európai Uniónak és az ENSZ-nek és Biztonsági Tanácsának, tagja a Frankofóniának, a G8-nak, az OECD-nek, a NATO-nak és a Latin Uniónak. Franciaország 1966-tól 2009-ig nem volt tagja a NATO katonai szervezetének. Az ország nukleáris fegyverekkel is rendelkezik. A bortermelésről és a konyhájáról méltán híres Franciaország Nyugat-Európában terül el. Az országot nagyobbrészt természetes határok szegélyezik: nyugaton és délen tengerek, délnyugaton és délkeleten pedig hegységek. Földrajzi arculata változatos, mezők, erdőségek, hegységek és tengerpartok egyaránt jellemezik területét. Délkeleti szomszédja Monaco, egy apró, független állam, amely erős szálakkal kötődik Franciaországhoz. A klíma viszonyok lehetőséget biztosítanak a búza, a kukorica, a gyümölcs, és a szőlő termelésére is. A roppant fejlett mezőgazdaság mellett az ipar a vezető ágazat, amelyen belül kiemelt fontossággal bír a gépkocsi, a repülőgép, és a vasúti járművek gyártása.
Történelem
A mai Franciaország határai majdnem egybeesnek a történelmi Gallia (Alpokon túli) területeivel, amelyeket egykor Gallia Transalpina néven ismertek. A területen kelta (latinul gall) törzsek éltek. Az i. e. 1. században Gallia egésze a terjeszkedő Római Birodalom provinciája lett, a rómaiak mindenütt városokat építettek, az őslakosság pedig összekeveredett velük és átvette a latin nyelvet (romanizáció). A 2-3. század között a kereszténység is elterjedt.
A 4. század végén egyre fenyegetőbbé vált a keleti határon áttörő germán törzsek, majd az 5. századtól különösen a frankok jelenléte, akiknek nevéből a „francia” elnevezés is származik. Az 5-9. század között az ország területe a Frank Birodalom részét képezte, amelynek legnagyobb uralkodója Nagy Károly volt. Utódai 843-ban a birodalmat három részre osztották, ennek nyugati részéből, a Nyugati-Frank Királyságból alakult ki Franciaország, amely nevét a mai Île-de-France tartományról kapta.
Nagy Károly leszármazottai, a Karolingok uralták Franciaországot egészen 987-ig, ám a dinasztia ekkor kihalt. Ekkor Île-de-France hercegét, Párizs grófját, Capet Hugót koronázták királlyá. Az ő leszármazottaiból alakultak meg az országot uraló következő nagy dinasztiák, a Capetingek, a Valois-ház és a Bourbon-dinasztia, amelyek a hosszú örökösödési háborúk és házassági szövetségek során végül az egész országot egyesítették. A királyság a 17. századtól élte a fénykorát, különösen XIV. Lajos („A Napkirály”) uralma alatt (1643–1715). Ekkor Franciaország óriási hatással volt az egész európai politikára, gazdaságra és kultúrára, népességének gyors növekedése pedig Európa legnagyobb lakosságú országává tette. Megkezdődött a francia gyarmatosítás is.
A királyság 1792-ig állt fenn, amikor a nagy francia forradalom kikiáltotta a köztársaságot. 1799-ben Napoléon Bonaparte tábornok ragadta magához a hatalmat, aki 1799-ben puccsal megdöntötte a köztársaságot, és első konzullá, majd 1804-ben I. Napóleon néven császárrá kiáltatta ki magát. Seregeivel számos hadjárat során elfoglalta szinte fél Európát, legyőzte az ellene szervezett európai koalíciók hadseregeit, a meghódított országokból csatlós államokat kreált, és több helyen saját családjának tagjait ültette trónra. Oroszország elleni hadjárata azonban kudarccal járt, és a napóleoni háborúkban kb. egymillió francia katona halt meg. Mégis ez az időszak volt a francia dicsőségnek és a francia nemzet kialakulásának nagy korszaka. Napóleon 1815-ös vereségét követően, Franciaországban restaurálták a Bourbon-királyságot. 1830-ban újabb forradalom tört ki, amelynek eredményeként elűzték a Bourbon uralkodót, és alkotmányos királyságot vezettek be, az Orléans-i házból választott uralkodóval.
1848-ban ismét forradalom következett, melynek során a Nemzetgyűlés kikiáltotta a „második Francia Köztársaságot”. Ez azonban rövid életű volt, Napoléon Bonaparte unokaöccse, Louis Napoléon tábornok puccsal megszerezte a főhatalmat, és 1852-ben III. Napóleon néven császárrá koronáztatta magát (Második Császárság). Uralma alatt az ország gyors ütemben fejlődött, meggyorsult a gyarmatszerzés is, és Franciaország európai pozíciói megerősödtek. III. Napóleon császár 1870-ben a Francia Császárságot parlamentáris monarchiává nyilvánította. Ebben az évben azonban kitört a porosz–francia háború, amelyben a Franciaország súlyos vereséget szenvedett. Miután a németek megszállták az országot, a császár megbukott. 1871-ben polgári radikális – szocialista forradalom kezdődött, megalakult a párizsi kommün. Ennek leverése után létrejött a „harmadik köztársaság”.
Franciaország 1870 és 1914 között jelentős gyarmatbirodalmat épített ki (francia imperializmus). Létrejött a brit-francia szövetség (antant) a fegyverkező Német Birodalom ellensúlyozására.
Angolszász szövetségeseinek segítségével Franciaország az első világháborúból, majd a náci német megszállást követően a második világháborúból is végül győztesként került ki. Ez azonban nem akadályozta meg a gyarmatbirodalom (Afrika, Ázsia, Óceánia) széthullását az 1950-es években. A háború után az úgynevezett „negyedik köztársaság”, majd 1958-tól máig az „ötödik köztársaság” következett, amely Charles de Gaulle vezetésével új alkotmányt dolgozott ki a köztársasági elnök megnövekedett jogkörével.
1968-ban baloldali diáklázadások törtek ki, a polgárháborús veszélyt sikerült elhárítani, azonban de Gaulle lemondott. Utódai, Georges Pompidou és Valéry Giscard d’Estaing még sokáig az ő nyomdokain jártak, majd 1981-ben a szocialista François Mitterrand vette át helyüket, aki számos szociális reformot hajtott végre. Mivel azonban a fő társadalmi problémákat nem sikerült megoldania, bukása után megerősödött a jobboldal. Az elnöki posztot 1995 óta Jacques Chirac töltötte be. A 2007-es elnökválasztáson a magyar gyökerekkel rendelkező Nicolas Sarkozy lett a köztársasági elnök.
Franciaország külpolitikáját a 90-es évek óta az Európai Unió fejlődésének elősegítése, ezen belül különösen a Németországgal való kibékülés és együttműködés jellemzi. 1999-ben bevezették az eurót. Ennek ellenére az ország lakosságának többsége a 2005. májusi népszavazáson az Európai Alkotmány ellen szavazott.
Földrajz
Franciaország kontinentális területe (France métropolitaine) Nyugat-Európában a Földközi-tengertől egészen az Északi-tengerig, a Rajnától az Atlanti-óceánig terjed. Szárazföldi szomszédai Belgium, Luxemburg, Németország, Svájc, Olaszország, Monaco, Andorra és Spanyolország. Az Egyesült Királyságtól a La Manche-csatorna választja el. A központi területhez számítják Korzika szigetét is. Az ország gyarmatosító múltja örökségeként Európától távoli úgynevezett tengeren túli megyékkel és adminisztratív módon függő területekkel rendelkezik. Dél-Amerikában Francia Guyana szomszédos Suriname-mal és Brazíliával. Franciaországhoz tartozó kis szigetek mindhárom óceánban találhatók.
Francia vidékek domborzata igen változatos képet mutat. A tájak északon és nyugaton tengerparti síkságokká szelídülnek, míg a keleti és déli- délkeleti vidékek vadregényes hegyláncokkal (például Francia-középhegység) kápráztatják el az oda látogatót. Délen tör az ég felé a Pireneusok vonulata, és innen a Földközi-tenger partján, a Francia Riviérán végighaladva elérjük az Alpok csúcsait. Itt emelkedik Európa legmagasabb pontja is, a 4808 m-es Mont Blanc.
A Vogézek déli részétől déli irányban, a Francia-középhegység keleti részén a Cévennekig húzódó vízválasztó vágja ketté az országot. A vízválasztótól keletre a Rhone és a Saone gyűjti össze az Alpok és a keleti országrész vizeit és szállítja a Földközi-tengerbe. Franciaország többi nagy folyója már az Atlanti-óceán vízgyűjtő területéhez tartozik. Az északi terület legjelentősebb folyója a Szajna. Az Oise, az Aise, a Marne és a Yonne vizeit összegyűjtve a Párizsi-medencén átfolyva a La Manche-ba torkollik. A Francia-középhegységben eredő Loire a Bretagne-tönk déli peremét átszelve éri el az óceánt. Az Aquitániai-medence fő folyója, a Garonne a Pireneusokból és a Francia-középhegység nyugati oldalairól lefutó vizeket gyűjti össze. A Francia-középhegységből lefutó másik jelentős folyóval, a Dordogne-nyal közös tölcsértorkolatuk a Gironde. A Lorraine-i fennsíkon és az Ardennekben eredő folyók az Északi-tengerbe szállítják vizüket. A Maas, a Moselle és az Ill a Rajna mellékfolyói. Az éghajlatnak megfelelően az ország folyóit egyenletes vízjárás és bő utánpótlás jellemzi. Az egyes vízrendszereket fejlett csatornahálózat köti össze.
Éghajlat
Franciaország éghajlatát az óceáni és mediterrán hatások befolyásolják legerősebben. Az ország túlnyomó részének éghajlata enyhe telű óceáni, a tengerpartoktól távolabbi területeken azonban a kontinentális éghajlat sajátosságai is megjelennek. A földközi-tengeri partvidék éghajlata jellemzően mediterrán, ugyanakkor a magasabb hegyvidékeken, így elsősorban az alpi területeken változatos magashegységi éghajlat alakult ki. Az ide látogatók tehát egész évben igen eltérő időjárással találkozhatnak az ország különböző részein.
A mediterrán térség éghajlata jelentősen különbözik a többi régióétól. Itt a legenyhébb a tél (a leghidegebb hónap középhőmérséklete 6-8 °C), míg a mérsékleten meleg nyári hónapokra 22-24 °C-os középhőmérsékletek jellemzők. Júliusban és augusztusban gyakori itt a nyári szárazság, amikor egy-egy hónap során csupán 10–30 mm csapadék hullik. Franciaország déli vidékein a nyári hónapokban jóval többet süt a nap, általában 11-12 órát – míg északon egy nyári napon 7-9 órás napsütésre lehet számítani. A tenger vize a földközi-tengeri partokon augusztusban a legmelegebb, 23-25 °C-os, de júniusban és júliusban is felmelegedhet 21-23 °C-ig.
A Franciaország déli részén található Provence tartomány egyik jellegzetes időjárási sajátossága a sokszor napokon át fújó, kellemetlenül erős északi szél, a misztrál, amely elsősorban télen, de az év más szakában is gyakori. (Öltözködés: A Földközi-tenger partvidékén nyári délutánokon gyakorta 29-32 °C-ig emelkedik a hőmérséklet, így a pamut és a kimondottan nyárias öltözködés a megfelelő. Természetes, hogy – elsősorban a tengerparti strandokon – sapka, kalap viselése szükséges lehet.)
Növényvilág
A földközi-tengeri partvidéken és Dél-Franciaország némely részein mediterrán növényzet van. Örökzöld tölgyesek, píneák, ciprusok és olajfák a táj jellegzetes szárazságtűrő növényei. A magyaltölgy mindenütt elterjedt, a paratölgy főként a kavicsos felszíneken található. Az erdőket sok helyen erdőirtás és legeltetés miatt keletkezett bokorerdők, macchiák és garigue-ok váltották fel. A Vizcayai-öböl mentén a homokdűnéket helyenként tengerparti fenyvesek borítják. Az ország többi része, a magas hegységeket kivéve a nyugat-európai kevert tölgy- és bükkerdők övezetébe tartozik. Ezekhez a Vogézek lejtőin szelídgesztenyések csatlakoznak. A vizet át nem eresztő talajokon lápi és mocsári növénytársulások jöttek létre.
Nemzeti parkok
A nemzeti parkok hálózatához az európai Franciaországban 7 nemzeti park tartozik. Teljes területük 3710 km². Évente 7 millió látogatójuk van. A nemzeti parkokon kívül alacsonyabb szintű védett területek is vannak az országban.
A nemzeti parkok:
Cévenneki Nemzeti Park (Dél-Franciaországban, névadója a Cévennek); Écrins Nemzeti Park (az Alpokban); Guadeloupe Nemzeti Park (a Kis-Antillák Guadeloupe szigetén, amely Franciaország tengerentúli megyéje); Guiana Amazonasi Park (Dél-Amerikában Francia Guyana tengerentúli megyében); Mercantour Nemzeti Park (az Alpokban, a tenger közelében) Port-Cros Nemzeti Park (a Francia Riviéra, szigetek és főleg tenger); Pyrénées Nemzeti Park (a Pireneusokban); Réunion Nemzeti Park (Réunion szigetén az Indiai-óceánon, a sziget Franciaország tengerentúli megyéje); Vanoise Nemzeti Park (az Alpokban, területileg összefügg az Olaszországban lévő Gran Paradiso Nemzeti Parkkal).
Természeti világörökség
Az UNESCO világörökség-listáján az alábbi francia tájak szerepelnek:
Girolata-fok, Porto-fok, Scandola Nemzeti Rezervátum és a Piana Calanques Korzikán
Pireneusok – Spanyolországgal közös
Új-Kaledónia lagúnái
Államszervezet és közigazgatás
Közigazgatási beosztás
Franciaország jelenleg 26 régióra és ezeken belül 100 megyére (franciául département) oszlik.
Franciaország demokrácia, annak is a fél-prezidenciális változata; az elnök politikai súlya a parlamentáris rendszerekben megszokottnál nagyobb, de például az amerikai elnökénél kisebb.
Az államfő különleges státusát jól mutatja, hogy az alkotmány államszervezeti része az elnökről szóló II. címmel kezdődik. A korábbi, 1946-os alkotmány a Nemzetgyűlést helyezte az államfő elé. Az elnök a végrehajtó hatalom része. Mivel a végrehajtó hatalomnak része a kormány is, ezért a végrehajtó hatalom „dualista”, „kétfejű” („bicéphale”) jellegű. A köztársasági elnököt általános közvetlen választással öt évre választják. Az 1958-ban elfogadott alkotmány az államfő közvetett választását írta elő, az elektorok a parlamenti képviselők, a szenátorok és az önkormányzatok képviselői voltak. Az államfő közvetlen választását 1962-ben vezették be. Az elnök mandátuma eredetileg hét éves volt, ezt a 2000-ben csökkentették a jelenlegi öt évre.
Az 1958. évi alkotmány a kormányt is erősíteni kívánta a parlamenttel szemben, elkerülendő a III. és IV. köztársaságokat jellemző kormányzati instabilitást. A kormány tagjai a miniszterelnök, a miniszterek és államtitkárok. A minisztereket a miniszterelnök javaslatára az elnök nevezi ki. Egyes miniszterek államminiszteri (ministre d’Etat) státusban rangban a „rendes” miniszterek fölött, de a miniszterelnök alatt állnak.
A kormány általában hetente ülésezik; ülésein az államtitkárok csak kivételesen vesznek részt. Mivel a minisztertanácsot az államfő vezeti, kormánytanács (Conseil de cabinet) elnevezéssel kialakult egy, a minisztertanács üléseit előkészítő szervezet, amit a miniszterelnök vezet. A parlamentnek felelős kormány irányítja a közigazgatást és a fegyveres erőket. A miniszterelnök irányítja a kormány tevékenységét. A miniszterelnök és az államfő viszonyát elemezve megállapították, hogy „a miniszterelnök nem politikai vezér, sokkal inkább az adminisztráció, a szűkebb értelemben vett igazgatás feje (Bihari Ottó).”
Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás
A francia törvényhozás szerve a Nemzetgyűlésből (Assemblée Nationale) és a Szenátusból (Sénat) álló kétkamarás parlament. A Nemzetgyűlés 577 tagja az egyes választókörleteket képviseli és ötévente, közvetlenül választják őket. A mindenkori kormánynak szüksége van a Nemzetgyűlés többségének támogatására, ugyanis a gyűlésnek joga van feloszlatni a kabinetet. A 321 (2010-től 343) szenátort egy csaknem 150 000 tagú elektori kollégium választja hatéves ciklusokra; a Szenátus tagjainak egyik majd másik feléről háromévente szavaznak. Ha a két ház között nincs egyetértés, akkor a végső szó a Nemzetgyűlésé. Jelenleg mindkét házban az Unió egy Népi Mozgalomért (UNP) van többségben.
Népesség
Általános adatok
Franciaország népességének történelmi fejlődése a nyugati világban a 19. századtól kezdve sajátosan alakult. A 19. században és a 20. század első felében a népességszám Franciaországban nem növekedett akkora ütemben, mint Európa többi részén, ugyanakkor a 20. század második felében sokkal erősebb növekedés volt tapasztalható a többi országéhoz, vagy az előző évszázadokban mért saját növekedéséhez képest.
1974-et követően a népességnövekedés lelassult, mélypontját éves 0,39%-kos növekedéssel 1990-ben érte el, amivel már sokkal inkább összhangba került Európa népességfogyásnak indult többi részével. Mindezek után a 2004-es francia népszámlálás adatai jócskán meglepték a demográfusokat. A 2004-es népszámlálás szerint megtörtént, amit senki nem jósolt előre, az 1999-es népszámlálást követően a népességnövekedés felgyorsult. 1999 és 2003 között a népességbővülés 0,58% körül alakult, 2004-ben pedig 0,68% lett, ez csaknem elérte az észak-amerikai szintet. 2004 a legmagasabb népességnövekedést eredményezte az országban 1974 óta, és ezzel Franciaország jóval megelőzi Európa többi országát (leszámítva Írországot). 2003-ban az európai természetes növekedést majdnem teljes egészében Franciaország természetes növekedése tette ki (a bevándorlást nem számítva): az Európai Unió 216.000 lakossal bővült (a bevándorlás nélkül), amiből 211.000 volt Franciaország népességének növekedése önmagában és 5.000 az összes többi EU tagországé együttvéve. 2004-ben Franciaország népességének természetes növekedése elérte a 256.000 főt.
A váratlan eredmények jelentős következményekkel járhatnak a jövőre nézve. Oroszország és Németország után Franciaország jelenleg a harmadik legnépesebb ország Európában. A demográfusok eredetileg úgy számították, hogy 2050-re Franciaország európai területén 64 millió ember fog élni, de ma már egyetértenek abban, hogy az 1990-es növekedési ütemre alapozott becsléseik visszafogottak voltak. Ma már úgy tartják, a tengerentúli területek nélküli Franciaország lakossága 2050-re eléri a 75 millió főt. Ha ezek a becslések valósággá válnak, ez értelemszerűen változásokat eredményez a brüsszeli erőviszonyokban is. 2004 közepén Franciaország lakosainak száma (a tengerentúli részekkel együtt) 13,6%-át tette ki a 460 millió fős EU-nak. Az Európai Unió 25 tagállamának 2050-re jósolt 445 millió lakosából pedig már 17,5% él majd Franciaországban az előrejelzések szerint.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint a politikai menedéket kérők aránya 2003 és 2004 között 3%-kal nőtt, míg ugyanezen időszak alatt az Egyesült Államok számára benyújtott menekültügyi kérelmek száma 29%-kal csökkent. Franciaország ezzel 2004-ben átvette az USA vezető helyét a menekültek célországainak listáján.
Etnikumok
Franciaországot a történelem előtti időktől kezdve kereskedelmi, népvándorlási és hadműveleti utak szövik át. A mai népesség az évszázadok során négy fő európai népcsoport keveredése eredményeképpen alakult ki: kelta (gall és breton), akvitán (baszk származású), római és germán (frank, vizigót, burgund, normann). A történelmi népcsoportokon kívül a 19. századtól kezdve további népcsoportok települtek Franciaországba, csak a legismertebbeket említve: belgák, olaszok, spanyolok, portugálok, lengyelek, örmények, kelet-európai zsidók, magreb népek, arabok, berberek, fekete-afrikaiak és kínaiak. Jelenlegi becslések szerint a francia népesség 40%-át ezek a bevándorló hullámok teszik ki, amivel Franciaország etnikailag az egyik legváltozatosabb országgá vált Európában és ebben jelentősen hasonlít az Egyesült Államokhoz és Kanadához. A hivatalos statisztika szerint,a franciák aránya még mindig 84%. A bevándorlók aránya azonban egyre nő, megbecsülni nehéz a számukat. Többségük afrikai és ázsiai bevándorló, elsősorban arab és fekete. Főleg a volt gyarmatokról érkeznek, leginkább Algériából, Marokkóból, Tunéziából. A franciákon belül a különböző, nyelvjárások (valójában önálló nyelvek) beszélői, mint például az okszitánok, provanszálok aránya 21%. Az elzászi németek és a bretonok aránya egyaránt 1.5%. A katalánok, cigányok és korzikaiak aránya 1,5-1,5%. A flamandok 0.3% míg a baszkok aránya 0.2%.
Nyelvi megoszlás
Franciaországban az egyetlen hivatalos nyelv a francia. Ugyanakkor esetenként, főként az idősebbek, több más helyi nyelvet és dialektust is megértenek és használnak, mint például a provanszál, a katalán, a baszk, a breton, a Haiti kreol, a korzikai, a flamand, a lotaringiai német, valamint néhány további dialektus, mint például az elzászi, a gaszkonyi és a picard. Ezeket a történelmi nyelveket és nyelvjárásokat tájszólásként kezelik, noha ez legtöbbjükre nézve hamis. Némelyiket már iskolákban is tanítják, noha helyi és nemzeti szinten is hivatalosan csak egy nyelvet ismernek el. Néhány, a bevándorlók által beszélt nyelv szintén elterjedt, különösen a nagyvárosokban: a portugál, a maghreb arab, berber nyelvek, dél-szaharai nyelvek, a török, a kínai (wu, kantoni, min nan és mandarin), a vietnami és a khmer a leggyakoribbak.
Vallási megoszlás
Franciaország történelmileg túlnyomórészt római katolikus ország antiklerikáris tendenciákkal. A vallásszabadság alkotmányos alapjog, ahogy az Emberi és polgári jogok nyilatkozatában lefektették. A közszféra és a vallások között a laïcité (laicizmus) a meghatározó elv, mely szerint a kormány nem avatkozik az ország vallási közösségeinek életébe, de nem is támogatja azokat. A kormány nem vezet statisztikát a lakosok vallásáról. Ismeretlen forrású statisztika elérhető a ’CIA World Factbook’ című kiadványban, amely szerint: római katolikus 83-88%, muszlim 5-10%, protestáns 2%, zsidó 1%. Egy 2003-as felmérés szerint a lakosok 41%-a szerint Isten létezése „kizárt” vagy „valószínűtlen”, 33% állítja, hogy az „ateista” szó többé-kevésbé ráillik, 51% kereszténynek vallja magát. A hívők közül 62% római katolikusnak, 6% muszlimnak, 2% protestánsnak, 1% zsidónak, 2% pedig más vallásúnak mondta magát, 26% azt állította, hogy nem hisz vallásokban, 1% pedig megtagadta a válaszadást.
Gazdaság
Az ország a fejlett országok sorába tartozik, tagja a G8-nak, és 2005-ben a Föld hatodik legnagyobb gazdaságát tudhatta magának, 2118 milliárd dolláros GDP-vel. Mindazonáltal az egy főre jutó GDP szerinti európai rangsorolásban csak a 9-edik volt 25-ből az Eurostat szerint, és világszinten a 17-edik.
Gazdasági ágazatok
Közlekedés
Egy TGV Duplex a párizsi Gare de Lyon pályaudvaron.
Franciaország vasúthálózata 31 840 km hosszú, ezzel a legterjedelmesebb Nyugat-Európában. A vasúti közlekedésben a legfontosabb zerepet a nemzeti vasúttársaság, az SNCF játssza. Az SNCF üzemelteti a Thalys, Eurostar és a TGV nagysebességű vasúthálózatot. Az Eurostar az Egyesült Királyságot köti össze az európai kontinenssel a Csatorna-alagúton keresztül. Franciaország Andorrán kívül minden szomszédjával létesített vasúti összeköttetést. A nagyvárosi közlekedésben metrók és villamosok egészítik ki a buszjáratokat.
Az ország 893 300 km közúttal büszkélkedhet. Az úthálózat Párizs környékén a legsűrűbb, az utak és autópályák látszólag az egész országból itt találkoznak. A francia közutakon jelentős nemzetközi gépjárműmennyiség is áthalad. Az utak és a nagyvárosok közelében futó autópályák ingyenesek, a városok között viszont az autópályák használatáért fizetni kell. Az autópiacot a hazai gyártók, a Renault (27%-os piaci részesedés), a Peugeot (20,1%) és a Citroën (13,5%) uralják. Franciaország büszkélkedhet a világ legmagasabb közúti hídjával, a Millau völgyhíddal, és még sok más fontos híddal, olyanokkal, mint például a Normandia híd.
Országszerte 478 repülőtér található Franciaországban. A Párizs vonzáskörzetében fekvő Charles de Gaulle nemzetközi repülőtér az ország legnagyobb és legforgalmasabb légi kikötője, amely az országba érkező légi forgalom nagy részét fogadja és összekapcsolja Párizst a világ legtöbb fontos városával. Franciaország nemzeti légitársasága az Air France, bár mellette még sok kisebb privát társaság is üzemeltet repülőjáratokat. Az országban tíz jelentősebb kikötő található, a legnagyobb ezek közül Marseille a Földközi-tenger partján. Csaknem 15 000 km csatorna szeli át Franciaországot. A Canal du Midi a Garonne folyón keresztül köti össze az Atlanti-óceánt a Földközi-tengerrel.
Energiatermelés
Franciaország a világ második legnagyobb atomenergia-termelője, az Amerikai Egyesült Államok után.
Kereskedelem
Exporttermékek: műszaki berendezések és alkatrészek, repülőgép, műanyagok, vegyipari termékek, gyógyszeripari termékek, vas és acél, italok (bor).
Importtermékek: műszaki berendezések és alkatrészek, járművek, nyersolaj, vegyipari termékek.
Főbb kereskedelmi partnerek: Németország, továbbá Belgium, Egyesült Királyság, Spanyolország, Olaszország, Hollandia, Kanada, Kína, Japán, Dél-Korea, USA
Gasztronómia
A francia konyha méltán híres a fűszereiről, mártásairól. Néhány híres étele a hagymaleves, a besamel-mártás, a tenger gyümölcsei, csigák, sajtok, borok.
Jellegzetes francia étel, a Foie gras (kövér máj)
A franciák étkezése általánosságban kalóriaszegényebb, mint a hagyományos magyar konyha. Reggelijük könnyű tejeskávéból vagy kakaóból és valamilyen péksüteményből, főleg croissant-ból áll, és elmaradhatatlan a vaj, a dzsem és a méz. Az ebéd ma már alkalmazkodott a modern élethez, de még az intézményes – például iskolai – étkezés is választékos, több fogásos; inkább salátafélék, vagy másfajta előétel, húsétel körettel, mártással, zöldséggel, de délben gyakran fogyasztanak főételként vegyes ízelítőt, végül desszertet. A legnagyobb szerepe a vacsorának van, amely könnyű, de több fogásból áll, még a legegyszerűbb helyeken is legalább négyből. A franciáknál leves nem gyakran kerül az asztalra, ha viszont igen, akkor rendszerint este, és elsősorban a téli időszakban. Máskor gyakori, hogy a vacsorát is előétellel kezdik, utána frissen sült húsétel vagy hideg húsok, majd sajtfélék, gyümölcs, esetleg édesség zárja a sort. Az ital alkalmazkodik a fogásokhoz, általában a legkedveltebb a könnyű vörösbor. A vacsora nem csak az élvezetekről szól, szerepe elhanyagolhatatlan a család szempontjából, hisz a történések, beszélgetések színtere; a közös vacsora a francia család elidegeníthetetlen joga.
A specialitások és különlegességek, mint mondjuk az osztriga, libamáj, különféle töltött szárnyasok hétvégéken és ünnepnapokon kerülnek fogyasztásra. Táplálkozásuk egészséges, hiszen rengeteg gyümölcsöt és zöldségfélét fogyasztanak, ezenkívül fontos, hogy vajjal, a mediterrán területeken olívaolajjal sütnek, és ételeiket nem fűszerezik agyon, soha nem használnak annyit, hogy az elnyomja az eredeti ízt. Legjobban a friss, zöld ”füveket” kedvelik; a kakukkfüvet, tárkonyt, turbolyát, bazsalikomot és a petrezselymet, gyakori a babérlevél használata, s fahéjjal, szegfűszeggel, sáfránnyal, szerecsendióval, gyömbérrel, köménnyel is fűszereznek. Viszonylag sok borsot alkalmaznak, fűszerpaprikát azonban csak ritkán és keveset. Népszerűek még a különböző hagymafajták is, különleges ízhatás elérése végett még curryvel és a chilivel is sütnek, melyek egykoron gyarmataikról jutottak el hozzájuk egzotikus fűszerként.
Elsősorban marhahús, borjú, ürü, bárány, szárnyasok és vadhúsok is kerülnek az asztalra, sertést szinte egyáltalán nem esznek. Elkészítési módját tekintve egyben, szeletben sülve, vagy grillezve készítik. A roston sült húsokra tálalásnál fűszeres vajat tesznek, akárcsak a köretként fogyasztott zöldségekre, amelyeket ezen kívül grillezve is fogyasztanak.
Hagyományok
Február 2-án (gyertyaszentelő) szinte minden francia palacsintát süt. A félig megsült palacsintát feldobják, és ha lapjára esik akkor az elkövetkező év sikeres lesz. Ha nem, akkor gondokkal teli év köszönt a palacsinta zsonglőrökre.
Kulturális világörökség
Franciák hozzájárulása a világ kulturális örökségéhez hatalmas. Az alábbi lista az UNESCO által kulturális világörökséggé nyilvánított helyeket tartalmazza.
Notre-Dame székesegyház (Chartres) – gótikus katedrális
A Vézère-völgyi festett barlangok – ősemberi lakhelyek különböző korokból
Mont-Saint-Michel és tengeröböl – bencés apátság Normandiában, dagálykor sziget
Versailles-i kastély – XIV. Lajos palotája
Vézelay, Szent Magdolna apátsági templom – Benedek-rendi apátság
Notre-Dame székesegyház (Amiens) – a legmagasabb gótikus katedrális Franciaországban
Fontenayi cisztercita apátság – cisztercita apátság
Fontainebleau kastélya és parkja
Arles római kori és román stílusú műemlékei
Orange római kori amfiteátruma és környéke, valamint diadalíve
Arc-et-Senans királyi sólepárlója
Place Stanislas, Place de la Carrière és Place d’Alliance Nancyban
Saint-Savin sur-Gartempe apátsági temploma
Pont du Gard – római kori vízvezeték
Strasbourg történelmi központja
A párizsi Szajna-part
Notre-Dame székesegyház (Reims), Saint Remi egykori kolostora és Palais du Tau – mind Reims városában
Bourges katedrálisa
Avignon történelmi központja a pápai palotával
Canal du Midi – hajózó csatorna
Carcassonne történelmi erődvárosa
Pireneusok – Spanyolországgal közös természeti és kulturális világörökség
A Santiago de Compostelába vezető zarándokút franciaországi szakasza
Lyon történelmi óvárosa
Saint-Emilion törvényszéke
A Loire völgye Sully-sur-Loire és Chalonnes között
Provins, középkori kereskedőváros
Le Havre, az Auguste Perret által újjáépített városrész
Belgium és Franciaország középkori harangtornyai
Port de la Lune, Bordeaux
Vauban által tervezett erődítmények
Turizmus
Látnivalók
Párizs: Eiffel-torony, Diadalív, Les Invalides, Conciergerie, Garnier palota, Notre-Dame székesegyház, Sacré Cœur-székesegyház, Sorbonne, Szabadság-szobor, Panthéon, Sainte-Chapelle, Madeleine-templom, Place des Vosges, Szent Jakab torony, Királyi palota, Párizsi nagymecset, Louvre, Musée d’Orsay, Pompidou központ, Musée Rodin, Musée du Montparnasse, Musée Cluny, Musée Picasso.
Disneyland
Forrás: Wikipedia; Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;
Cím: Nem köthető városhoz Franciaország
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: www.hirmagazin.eu
