6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekFontos üzenet hordoz a legutóbbi észak-koreai rakétakísérlet - a cikk hanganyagot tartalmaz

Fontos üzenet hordoz a legutóbbi észak-koreai rakétakísérlet – a cikk hanganyagot tartalmaz

Észak-Korea feltehetően ismét rövid hatótávolságú rakétákat tesztelt csütörtökön, a két rakétát egy északnyugati bázisról indították a Japán-tenger felé.

A rakéták először átrepültek több észak-koreai tartomány felett, mielőtt kiértek a Japán-tenger fölé, majd a vízbe csapódtak. A dél-koreai hadsereg mérése szerint 270, illetve 420 kilométert repültek, és 50 kilométeres magasságot értek el.

Az eset után Donald Trump amerikai elnök úgy reagált, nem tartja bizalommal való visszaélésnek az újabb rakétakilövési kísérletet. Ez azzal magyarázható, hogy Kim Dzsongun észak-koreai államfő és Donald Trump találkozója óta sok minden változott – mondta el Kasznár Attila, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományi Intézet oktatója a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Kim Dzsongun észak-koreai vezető (Fotó: MTI/EPA/KCNA/KCNA)

Véleménye szerint ebben Kim Dzsongun és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozója is szerepet játszott. A találkozók jelentősen átalakították a térségben folytatott eddigi politikát. Emlékeztetett, Putyin azt mondta a találkozó után, hogy Észak-Koreának biztonsági garanciákra van szüksége. Ezzel a „felhatalmazással” élt most Kim Dzsongun – jegyezte meg.

Saját védelmi képességeit teszteli

Szerinte jelentős változások figyelhetők meg a rakétakísérletekben. A legutóbbiak ugyanis nem a megszokott hosszú távú, ballisztikus rakétakísérletek voltak, hanem rövid hatótávolságúak. Észak-Korea közölte azt is, hogy ezekkel csak saját védelmi képességüket próbálták tesztelni.

Kasznár Attila arról is beszélt, hogy sokan nem jó stratégaként tekintenek Kim Dzsongunra. Véleménye szerint azonban ez nem így van, a vezető és tanácsadói is pontosan felmérték az adott helyzetet, hogy ebben az átalakult nemzetközi viszonyrendszerben, ahol megjelenik Oroszország és Kína is,

ez a fajta kísérlet megengedhető

a védelem szempontjából. A világnak ugyanis látnia kell, hogy egy olyan ország vezetéséhez, mint Észak-Korea, tehetség kell. Ez a fajta tehetség látszik a Kim Dzsongun által folytatott politikában, amely sokak számára lehet elítélendő, de akár követhető példa is – fűzte hozzá.

Washington továbbra is a teljes leszerelést szorgalmazza

Elmondta, Washington továbbra is Észak-Korea teljes leszerelésében látja a megoldást, ugyanakkor ezzel az ország gyakorlatilag elveszítené azt az „adu ászát”, amelyet jelenleg az atomfegyverekben lát. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az Amerikai Egyesült Államok továbbra is az az első számú nagyhatalom, amellyel még mindig csak fegyverszüneti megállapodás áll fenn – hangsúlyozta.

Az a politizálás, amelyet Kim Dzsongun folytat, valahol akár racionálisnak is tekinthető, hiszen ő ezzel tudja biztosítani, hogy komolyan vegyék a nemzetközi politikában. Az észak-koreai vezető többször hívta fel már arra a figyelmet, hogy az

atomfegyvereket nem fél bevetni,

ha annak szükségét látja országa védelme érdekében.

A közelmúltban történt rakétakísérletek a gazdaság szempontjából is fontos üzenetet hordoznak. Kasznár Attila szerint ugyanis Kim Dzsongun ezzel azt is jelezte, hogy hajlandó javítani saját tárgyalási potenciálján. Így akár elérheti azt is, hogy az országa ellen bevezetett szankciókat mérsékeljék a jövőben.

szerző: hirado.hu
forrás: Kossuth Rádió

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek