13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóFontos részlet derült ki a veronai busztragédia sofőréről

Fontos részlet derült ki a veronai busztragédia sofőréről

Alvászavarral küzdött az egyik buszsofőr – ezt a buszt és a sofőröket biztosító cég vezetője árulta el. A balesetben a lányát elvesztő Mónika nem érti, a főnökei miért engedték ilyen hosszú úton dolgozni, ha alvásproblémái voltak.

Kiderült: alvászavarral küzdött a veronai buszbaleset sofőrje – írja a Blikk. Nemrég a veronai buszbalesetben érintett szülőket behívták az iskolába, ahol a buszt és a sofőröket biztosító cég vezetője, Czakó Tibor arra kérte őket, hogy közösen pereljék be az olasz autópálya-kezelőt, mert azt gondolja, hogy a korlát okozhatta a tragikus balesetet. Ezen az alkalmon viszont Czakó Tibor azt is elmondta,

hogy bizony a sofőr korábban alvászavarral küzdött, habár a vezetéshez szükséges orvosi papírokat megkapta.

A balesetkor a volán mögött ülő sofőr túlélte a balesetet, de súlyos koponyasérüléseket szenvedett, ezért jelenleg is kezelik a Honvédkórházban. A Velvet hétfőn kereste a kórházat, ahol elmondták, a sofőr állapota javul, már alapszinten kommunikál, de idegsebészeti beavatkozások várnak rá.

A veronai buszbalesetben 17-en vesztették életüket, többségében egy sítáborból hazatérő középiskolások.

„Kérdem én, még ha egészségileg rendben is volt a sofőr, munkaadója miért engedte őt, ilyen hosszú útra, tudván, hogy mi a baja? Miért?” – ezt Szendrei Mónika, a balesetben Eszter nevű lányát elvesztő anyuka kérdezte, amikor a Bors munkatársával beszélgetett. Az édesanya azt is elárulta, hogy a busztársaság vezetője még mindig nem írta alá azokat a hozzájárulásokat, amelyek ahhoz kellenek, hogy az olasz jogrendszer alapján állapítsák meg a kártérítést.

„A családtagjainkat már nem hozza vissza semmi. Életek mentek tönkre, vannak, akik nem tudnak azóta dolgozni, pénzt keresni. Több mint két hónap telt el a baleset óta, és még mindig nincsenek meg a felelősök. Szomorú és érthetetlen” – mondta Szendrei Mónika.

Legtöbben úgy gondolják, éjszaka ne közlekedjen iskolásokat szállító busz.

Mintegy 30 ezren töltötték ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) a veronai buszbalesettel kapcsolatos internetes kérdőívét, a válaszadók 65 százaléka úgy gondolta, hogy a több országot érintő iskolai kiránduláson részt vevő autóbuszoknak éjjel 11 óra és hajnali 4 óra között pihenőt kell tartaniuk – írja az MTI.

A kérdőívet kitöltők 95 százaléka egyetértett azzal, hogy alvászavarban szenvedő autóbuszsofőrök ne vezethessenek éjszaka, 85 százalékuk pedig szigorítaná a gyermekeket szállító járművekre vonatkozó műszaki követelményeket.

Palkovics László, az EMMI vezetője jelezte, a következő időszakban a kérdőívre adott válaszokat is figyelembe véve előkészítik a szükséges jogszabály-változtatási javaslatokat, amelyeket reményeik szerint néhány héten belül el is fogadnak majd.

 

Most népszerű

Hasonló hírek