13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldFolytatódtak a tüntetések Libanonban a kormány reformintézkedései ellenére

Folytatódtak a tüntetések Libanonban a kormány reformintézkedései ellenére

Nem csökkent a libanoni tüntetők elszántsága kedden a kormány által előző nap bejelentetett reformintézkedések ellenére sem.

Kedden, a megmozdulás hatodik napján újabb úttorlaszokat emeltek a korrupció és az ország súlyos gazdasági helyzete ellen tiltakozók a főváros, Bejrút központjában. A hadsereg több helyen megpróbálta felszabadítani a főutakat, de a tüntetők eltökéltsége láttán felhagyott a tervvel.

A bankok kedden is zárva tartottak, a délután folyamán ismét tüntetők ezrei lepték el Bejrút és a szunnita többségű észak-libanoni nagyváros, Tripoli központját.

Az egyik tüntető, a 35 éves Huszein al-Alija buszsofőr elmondta, hogy az egész államapparátust meg kívánják buktatni. A képviselők és a miniszterek mind tolvajok szerinte, és a Szaad Haríri kormányfő által előző nap bejelentett mentőcsomag csak porhintés. „Miért nem tették meg harminc éve?” – kérdezte, új parlamentet követelve, benne fiatalokkal és nőkkel.

A polgárháború vége (1990) óta az ország infrastruktúrája ma is szétesőben, naponta van víz- és áramhiány.

Szaad Haríri előző napi bejelentése – korrupcióellenes intézkedések, újabb adók nélküli költségvetés, privatizációs programok a közszolgáltatások javítására és a legrászorultabbaknak szánt segélyprogram – nem csillapította le a tüntetőket, akik továbbra is az egész politikai osztály távozását követelik.

A tüntetés a WhatsApp alkalmazás megadóztatása miatt tört ki

Az elmúlt 15 év legnagyobb tüntetése csütörtökön amiatt tört ki, hogy a kormány meg akarta adóztatni a WhatsApp alkalmazáson keresztüli telefonhívásokat. Az intézkedés gyors visszavonása ellenére egyre nőtt a harag a tiltakozók között. A mozgósítás az ország egészére kiterjedt, nem kímélte a korábban tabunak számító Haszan Naszrallah, az Irán támogatását élvező fegyveres síita szervezet, a Hezbollah vezetőjének erősségét sem.

Haríri kedden az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, az Európai Unió és az Arab Liga nagyköveteivel tárgyalt, hogy ismertesse a reformcsomagot. A nagykövetek felszólították Libanont, hogy tegyen eleget a tiltakozók követeléseinek, ne lépjenek fel erőszakosan ellenük, és dolgozzanak a korrupció csökkentése érdekében – közölte Haríri kabinetje. A kabinet szerint – amely Ján Kubisra, az ENSZ libanoni koordinátorára hivatkozott – a külföldi kormányok támogatják a libanoni reformcélokat.

A miniszterelnök egy esetleges kormányátalakítást sem zár ki

Tanácsadója, Nadim Munla szerint a miniszterelnök egy esetleges kormányátalakítást sem zár ki.

A kormány hétfőn 0,63 százalékos deficittel hagyta jóvá a 2020-as költségvetési tervezetet. Számos reformot is elfogadott a költségvetési hiány csökkentése érdekében, a központi banktól és a bankrendszertől jövőre 3,4 milliárd dollár (1006 milliárd forint) hozzájárulást várnak a hiány csökkentése érdekében. A libanoni deficit az egyik legmagasabb a világon – 68 milliárd dollár –, a hazai össztermék 150 százaléka.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work