Hirmagazin.eu
Bulvár

Folytatódik Aurelio pere: idegesnek tűnik az egykori ValóVilág-sztár

Aurélio már a bíróságon van. Az egykori valóságshow-sztár – érthető módon – ideges, a tárgyalás kezdete előtt az ügyvédjével beszélget a folyóson.

Közben a tárgyalás elkezdődött.

Az igazságügyi elmeorvosi szakértő most sem jelent meg a tárgyaláson, ugyanis az egészségügyi állapota ezt nem teszi lehetővé. A bíró felolvasta a sértett, L. Krisztofer nyilatkozatát:

“Aurelio bocsánatot kert tőlem, nem haragszom rá” – mindössze ennyi állt a levélben, amit a férfi írt.

Elkezdődtek a perbeszédek is, hamarosan ítélet születik az ügyben.

Talán ma ítélet születhet az ügyben / Fotó: Pozsonyi Zita Aurelio szemmel láthatólag ideges / Fotó: Pozsonyi Zita

Aurelio ügyvédje megtartotta a védőbeszédet, a tárgyalás szünetében pedig a híresség az utcán olvasgatja a saját maga által írt beszédet, amelyet majd az utolsó szó jogán mond el.

Aurelio ezt mondta az utolsó szó jogán:

“Nagyon sajnálom, nagyon röstellem azt, amit tettem. Nem a felmentésemért kampányolok, és lehet, hogy bűncselekményt követtem el, de soha nem állt szándékomban embert rabolni. Szeretnek elnézést kérni a viselkedésemért, és amiért az elsőfokú tárgyalásra szerepelni jártam. Nem szándékozom bűncselekményeket elkövetni. Bevallom, ideges voltam, felpofoztam, üvöltöztem a sértettel, elküldtem melegebb éghajlatra. Valóban csapkodtam hátrafelé, amikor a kocsiban voltam, és igen, mondtam, hogy szívem szerint kiszállnék és elásnám. Már bánom, hogy a kiszőkített hajú idióta fejemmel mentem a tárgyalásra, ahova szerepelni jártam, de fel sem fogtam, milyen következményei lehetnek ennek az egésznek. Bíró úr, legyen szíves mindezt figyelembe venni. Pszichológushoz is rengeteget járok, szeretném a hírnevemet is jó, erkölcsileg jó dolgokra fordítani. Szeretném, ha elhinné nekem, hogy nem állt szándékomban senkit elrabolni.”

Mint azt korábban megírtuk, 2017 őszén Aureliótól egy szórakozóhelyen közel 200 ezer forintot lopott el egy régi ismerőse. A vád szerint az egykori ValóVilág-nyertes több barátjával együtt elrabolta az illetőt, hogy visszaszerezzék tőle az általa eltulajdonított pénzösszeget. A botrányhős, júniusi tárgyalásán arról döntöttek volna, hogy helyben hagyják-e az elsőfokú ítéletet, amely letöltendő börtönbüntetés volt. Akkor azonban a bíróság helyt adott az ügyvéd által benyújtott indítványnak, így végső határozat nem született Auerlio sorsáról. Idén szeptemberben az egykori valóságshow-sztár zokogásban tört ki, a tárgyalást pedig végül elhalasztották.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Pozsonyi Zita

Hasonló hírek

Hatalmas döntést hozott Liptai Claudia: 17 év után otthagyja a TV2-t

Mazsi

Lady Gaga és Harry herceg közelebbről is megismerkedtek

info

Fájdalmas vallomás! Ezért vált el férjétől Oszter Alexandra!

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------