13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekFolyóba fúlt több túrázó Dél-Olaszországban

Folyóba fúlt több túrázó Dél-Olaszországban

Megáradt folyóba fúlt legkevesebb nyolc túrázó a Dél-Olaszországban fekvő Raganello-szurdokban, többen eltűntek: a halottak között négy férfi és négy nő van – közölte hétfőn az olasz polgári védelmi hatóság.

Népszava

A szerencsétlenség olasz sajtójelentések szerint a calabriai Civita hegyközség közelében történt, ahol a heves esőzések megduzzasztották a folyót a szakadékban. A túrázókat készületlenül érte az áradás, és a csoportot részben magával sodorta a folyó. A La Repubblica című olasz napilap internetes felületén közölte, hogy egyeseknek sikerült a sziklákon biztonságba húzódniuk. Az ANSA olasz hírügynökség egy másik 12 fős csoportról is említést tett, akiket hegyimentők és tűzoltók találtak meg és mentettek ki. Összességében azonban nem világos hány túrázó tartózkodott hétfőn a szurdokban, illetve hányan tűnhettek el. Értesülések szerint túrázók három csoportja volt úton a szurdokban.

„A gond az, hogy nem tudjuk hány embert sodort magával az ár” – mondta Carlo Tansi, a calabriai polgári védelmi hatóság vezetője a Sky TG24 hírportálnak. „Ez egy nagyon mély és szűk hasadék a földben. Képzeljék el, hogy majdnem egy kilométer mély, és mindössze néhány méter széles. Képzeljék el az embereket, akik ebben a lyukban voltak” – tette hozzá Tansi, aki szerint órákig eltarthat, míg összesíteni tudják az áldozatok számát.

A hegyimentők a Twitteren közölték, hogy egy gyermeket kihűlési tünetekkel szállítottak kórházba helikopteren. A  13 kilométer hosszú, több száz méter mély szurdok tiszta vizével és sziklaképződményeivel közkedvelt a turisták körében.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work