10.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekSportFognini lett Sao Paulo bajnoka

Fognini lett Sao Paulo bajnoka

Fabio Fognini pályafutása hatodik tornagyőzelmét szerezte meg egyéniben. Az olasz teniszező a fináléban a chilei Nicolas Jarryt múlta felül.

Két elérő út egymástól a fináléig. A felső ágon Nicolas Jarry csak döntő szettes mérkőzéseket követően került a döntőbe. Többek között legyőzte az első kiemelt Albert Ramos-Vinolast, majd a legjobb 4 között az argentin Horacio Zeballost is. Fabio Fognini a döntőig nem vesztett szettet, az elődöntőben Pablo Cuevast is magabiztosan verte.

Karrierje első döntőjében nem úgy tűnt, hogy Jarry megijed a lehetőségtől. Hamar elnyerte az olasz adogatását, majd 4-1-nél egy újabb  breakkel eldöntötte az első játszmát. Fognini az első szett gyors elvesztése után látszólag könnyedén összeszedte magát. Egy fokozattal magasabbra kapcsolt és úgy ahogy Jarry az elsőt, ő is 6/1-re nyerte a második szettet.

Fognini kezdte folyamatosan átvenni az irányítást és miután a harmadik szettben rögtön elvette Jarry adogatását, a lélektani előny már nála volt. Jarryt azonban ez nem tántorította el és szinte azonnal ki tudott egyenlíteni. Jarry ugyan visszajött, de az adogatását csak egy minimális ideig tudta ismét őrizni, 3-3-nál egy csúnyán elcsapott ziccer tenyeresnek köszönhetően távolodott a tornagyőzelemtől. Ezek után a rutinos olasz már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, két magabiztos adogatójátékkal lezárta a találkozót, döntő szettben diadalmaskodott Sao Pauloban.

Fabio Fognini 2017-es gstaadi tornagyőzelme után szerzett újabb ATP trófeát. Fognini diadalával egy helyett javított a TOP 20-on belül, feljött a 19.helyre a világranglistán.

Forrás: teniszvilag.hu

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem