6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekFogadj örökbe egy kiskertet!

Fogadj örökbe egy kiskertet!

Az ELEVEN Tavasz összművészeti fesztivál bevezető programjaként virágba borul a Bartók Béla Boulevard (BBB) és környéke. A”Fogadj örökökbe egy kiskertet” kreatív alkotói pályázat keretén belül diákcsapatok készíthetnek miniatűr kerteket, amelyeknek a galériák mellett kulturális terek adnak majd otthont. A pályázat egyik legfőbb célja, hogy kreatív és játékos módon hozza közelebb a fiatalokat.

 

Fogadj örökbe egy kiskertet!

A „Fogadj örökbe egy kiskertet” kreatív alkotói pályázatra több mint 50 iskolás csapat jelentkezett, amelyből 37 nagyszerű alkotás valósul majd meg 19 különböző helyszínen. A feladat pedig nem más, minthogy a fiatalok egy virágosládát megtöltsenek élettel.

A kompozíciónak tükröznie kell az adott hely hangulatát és megeleveníteni az életérzést, amelyet a Bartók Béla Boulevard képvisel. A csapatokat agyagtál, festék és az általuk kiválasztott virágok várják a kiválasztott helyen, amelyből fantáziájuk szerint alkothatnak. A kiskertek egynéhány darabja már el is készült, amelyek között igazán kreatív megoldások születtek. A Bor és Kézműves Üzlet részére készített kiskertet például a helyhez illeszkedve, borosládába álmodta meg a csapat.

„Nagyon fontosnak tartom ezt a kezdeményezést, mert a művészi vonatkozás mellett környezetszépítő hatása is igen jelentős. A fiatal generáció a program által jobban megismeri a BBB helyeit, és reményeink szerint visszajárnak majd gondozni, felpezsdítve ezáltal az egész környéket” – mondta el Szászi Johanna, a program önkéntes koordinátora.

A virágos „kertek” folyamatosan készülnek és kerülnek ki az örökbefogadó porták elé, amelyek élhetőbbé és kedvesebbé varázsolják Buda egyetlen Kulturális Főutcáját.

A legjobb alkotásokat május 7-én, szombaton díjazza a zsűri, amelynek tagjai közé olyan prominens személyeket kértek fel a Bartók Béla Boulevard szervezői, mint Breuer Klára, Magyarország lisszaboni nagykövetasszonya, Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest Főváros Önkormányzatának Humán főpolgármester-helyettes asszonya, Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere, Faur Zsófia, a szervező egyesület elnöke, valamint Medgyessy Ildikó, a Titina kertépítő cég alapítója.

A pályázatot Budapest Főváros Önkormányzata az Iskolakapun Kívüli Program keretében támogatja, amelynek célja, hogy a fiatalok valóban tartalmas és sokszínű kulturális lehetőségekkel találkozhassanak.

„Azt hiszem, az elmúlt években az Iskolakapun Kívüli Programjaink bizonyítottak: Budapestet a mai tizenévesek számára is kreatív, izgalmas helyszínné tudtuk közösen tenni” – mondta a rendezvény szakmai fővédnöke, Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes.

Az értékelésen a következő szempontokat veszi figyelembe a zsűri: egyedi megoldások és esztétikai elemek használata, valamint annak felismerhetősége, hogy melyik kreatív tér inspirálta az adott alkotást. Az eredményhirdetésnek az impozáns Danubius Gellért Hotel ad otthont az ELEVEN Tavasz szombati napján. A díjakat a BBB helyszínei ajánlották fel, illetve az újrahasznosítás jegyében a korábbi egyesületi molinóból elkészült újragondolt tárgyakkal is jutalmazzák a szervezők a nyerteseket.

További információk:
https://www.facebook.com/BartokBelaBoulevard/?fref=ts

Időpont: 2016. május 6-8.
Helyszín: Bartók Béla Boulevard (Budapest, Bartók Béla út)

Fotó: Positive Co.

Forrás: mixonline

 

Most népszerű

Hasonló hírek