13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldFinnország is szigorítja menekültpolitikáját

Finnország is szigorítja menekültpolitikáját

forrás: MTI

Több más észak-európai országhoz hasonlóan Finnország is szigorítja a menekültekkel kapcsolatos politikáját, így ezentúl nem kaphatnak például átmeneti tartózkodási engedélyt egyes dél- és kelet-afganisztáni tartományokból érkezők – derült ki a finn védelmi miniszter keddi tájékoztatásából. A tervek szerint Helsinki hat menekültközpontot bezár vagy korlátozza működését, miközben két új kitoloncolási központot létesít – ismertette Petteri Orpo.

Finnország már szeptember végén felfüggesztette az iraki és szomáliai állampolgárok részéről benyújtott menedékkérelmek elbírálását, amíg a kormány újra nem értékeli a biztonsági helyzetet. Az észak-európai országot az Európát sújtó menekültválság kezdetén előszeretettel választották célállomásnak az iraki és szomáliai bevándorlók, mivel Finnországban viszonylag könnyű volt tartózkodási engedélyt szerezniük.

Az észak-európai országba érkező menedékkérők száma az utóbbi hetekben erősen csökkent, a hatóságok egyedül az Oroszországgal közös keleti határon tapasztaltak némi emelkedést.

A finn belügyminisztérium adatai szerint az év végéig mintegy 35 ezer menedékkérő érkezhet Finnországba. Korábban a tárca ennél több, 50 ezer menekült érkezésére számított. 2014-ben a bevándorlók száma még csak mintegy 4 ezret tett ki, idén év eleje óta azonban már több mint 30 ezer migráns érkezett, főként Irakból. Többségük Svédországból, az északi határon át lépett be Finnországba, de több mint 300-an a finn-orosz határon át érkeztek, a Raja Jooseppi és Salla határátkelőkön.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem