9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldFigyelmeztetett a CIA

Figyelmeztetett a CIA

A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet támadást intézhet az Egyesült Államok ellen.

Mike Pompeo egy biztonságpolitikával foglalkozó kutatóintézet washingtoni rendezvényén kifejtette: bár az Iszlám Állam terroristáit kiűzték a szíriai Rakka városából, a terrorszervezet változatlanul „óriási fenyegetést” jelent.

A CIA-direktor elmondta, a világban mindenütt ott vannak a terroristák, akik a kereskedelmi repülőjáratokat eltérítve jelentenek veszélyt a nyugat-európai országokra és az Egyesült Államokra. Elmondta, hogy az amerikai belbiztonsági minisztérium a repülőtereken már hozott speciális intézkedéseket, amelyek kiszűrhetik „a kereskedelmi járatokon érzékelhető fenyegetést”. Erről beszélt szerdán az Egyesült Államok londoni nagykövetségén Elaine Duke, a belbiztonsági minisztérium ügyvezető irányítója is, aki szerint a terroristák repülőgép-eltérítésre készülnek, és erről az amerikai hírszerzésnek vannak is információi.

A Demokráciák Védelméért Alapítvány rendezvényén Pompeo – Rakkára utalva, ahol a terroristák kikiáltották kalifátusukat – kifejtette, hogy „a kalifátus összeomlása nagyszerű hír, de csak részben”, mert az Iszlám Állam a jövőben átalakulhat valami más terrorszervezetté. „Őrültség lenne azt jósolni, hogy az Iszlám Államnak nem lesznek utódai” – hangoztatta Pompeo. Leszögezte: az Egyesült Államok továbbra is komolyan veszi az Iszlám Államot és a vele kapcsolatban álló terrorcsoportokat, mind a Közel-Keleten, mind Délkelet-Ázsiában.

President George W Bush visits CIA Headquarters, March 20, 2001.

A CIA igazgatója szót ejtett Észak-Koreáról és Iránról is.

Észak-Koreáról azt mondta: Phenjan pár hónapon belül képes lesz arra, hogy tökéletesítse atomfegyverzetét. „Ma közelebb állnak hozzá, mint öt évvel ezelőtt és arra számítok, hogy ha a nemzetközi közösség nem szorítja vissza őket, akkor öt hónapon belül sikerül tökéletesíteniük a arzenáljukat” – szögezte le.

Iránnal kapcsolatban Pompeo fontosnak mondta, hogy az amerikai elnök mindent megtegyen annak érdekében, hogy Teherán ne legyen képes atombomba előállítására. Egyetértett a Teheránnal kötött többhatalmi atomalku fenntartásával, de szigorúbb ellenőrzést sürgetett.

A rendezvényen Mike Pompeo után beszédet mondott Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó is. Észak-Koreáról szólva leszögezte: „még nem futottunk ki az időből, de közel állunk hozzá”.

Forrás: inforadio
Képek: Chuck Wiki, BBC

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem