11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeTudástárCsillagászat, űrkutatásFigyelmeztet a NASA: kritikus közelségben a hatalmas aszteroida

Figyelmeztet a NASA: kritikus közelségben a hatalmas aszteroida

Pénteken Föld-közelbe kerül a gigantikus méretű aszteroida. A kisvárosnyi méretű tömb óriási katasztrófát okozna becsapódáskor. A nem mindennapi jelenség akár amatőr távcsövekkel is látható lesz.

A Florence aszteroida pénteken olyan közel halad el mellettünk, hogy nemcsak a profi, de az amatőr csillagászok is szemügyre tudják venni. A több mint négy kilométer átmérőjű óriás becsapódás esetén szörnyű katasztrófát okozna; tudósok szerint a dinoszauruszok kihalását okozó társa hat kilométer átmérőjű volt.

Szerencsére Florence hétmillió kilométerre halad el a Föld mellett, így ütközésről szó sincsen. Bár a távolság soknak hangzik, csillagászati léptékkel egyáltalán nem az,

az aszteroida potenciálisan veszélyes objektumnak számít!

Figyelmeztet a NASA kritikus közelségben a hatalmas aszteroida 1

A NASA közleménye szerint ez a legnagyobb objektum, ami megközelítette bolygónkat azóta, hogy az emberiség ilyen irányú megfigyeléseket végez. A kutatók örülnek a lehetőségnek, hiszen így tesztelhetik az aszteroidák megfigyelésére kifejlesztett technológiát, és a földi radaroknak hála, meg tudják vizsgálni az óriás felszínét is.

Figyelmeztet a NASA kritikus közelségben a hatalmas aszteroida 2

Méretei miatt sokkal fényesebben fog ragyogni az égen, mint a Földet korábban megközelítő aszteroidák. Ez a mostani a Vízöntő, Delfin és Csikó csillagképek találkozásánál lesz látható, és mivel gyorsan mozog, pár perc alatt meg is találhatod. Bár annyira fényes lesz, hogy amatőr távcsövekkel is megfigyelhető, mindenképp érdemes a nagyvárosok fényszennyezésétől távol kémlelni az égboltot. A Florence Nightingale után elnevezett aszteroida legutóbb 1890-ben járt ennyire közel bolygónkhoz, és legközelebb 2500 év múlva közelíti meg ilyen mértékben a Földet.

Figyelmeztet a NASA kritikus közelségben a hatalmas aszteroida 3
Fotó: Pixabay

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem