8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekFigyelem! Már csak pár nap maradt az e-személyik igénylésére

Figyelem! Már csak pár nap maradt az e-személyik igénylésére

Ahhoz, hogy november elsejétől az egészségügyi dolgozók használni tudják az új elektronikus rendszert, legkésőbb október 20-ig igényelniük kell az e-személyit – hívta fel a figyelmet a Rádió Orienten Róka Sándor, II. kerületi hivatalvezető.

A hivatalvezető elmondta, Budapest Főváros Kormányhivatala időben felkészült a feladat végrehajtására. Ami a II. kerületet illeti, mintegy ezres nagyságrendben kell e-személyi igazolványt és háromszáz kártyaolvasót elkészíteniük.

Mint azt Róka Sándor ismertette, hivataluk már augusztusban felmérte az igényt és felhívta az érintett egészségügyi intézmények, szolgáltatók figyelmét a dokumentum beszerzésének fontosságára és a határidőkre. Mostanra mindössze egyetlen intézmény: a Budai Irgalmasrendi Kórház esetében áll az ügyintézés. „Az intézmény dolgozói közül 72-en igényeltek e-személyit szeptember folyamán, azonban nyilvántartásunk szerint 475 alkalmazottja van a kórháznak. Ezen belül nincs arról információnk, hogy hány főnek van még szüksége a dokumentumra.

Azonban ha október 20-ig nem igénylik az e-személyi igazolványt és nem kerülnek gyártásba, akkor november elsejéig nem készülnek el”
– hívta fel a figyelmet a II. kerületi hivatal vezetője.

Kiemelte: ennek egyik kockázata, hogy a kormányablakban nagy dömping esetén veszélybe kerülhet az ügyfélkiszolgálás. Másik probléma, hogy november elsejétől a kórházban működési problémákkal szembesülhetnek azok a munkatársak, akiknek nem készült el határidőre az e-személyi igazolványa.Írja a http://orientpress.hu

Forrás: hirzona24

Képek: eletmod, szon

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work