7.4 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekFidesz: Várjuk, hogy érdemi munka kezdődjön Budapesten

Fidesz: Várjuk, hogy érdemi munka kezdődjön Budapesten

Nagyon várjuk, hogy érdemi munka kezdődjön Budapesten

– mondta a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője kedden az M1-en a Karácsony Gergely főpolgármester megválasztása óta eltelt száz napot értékelve.

Láng Zsolt hangsúlyozta: az óriási, világmegváltó gondolatokkal érkezett Karácsony Gergely és az új városvezetés az első száz nap alatt hetekig azzal volt elfoglalva, hogy a DK-nak és Momentumnak meg kellett osztozni a helyeken, közben a közgyűlési előterjesztések között nagyon kevés konkrétumot láttak.

Közös érdekünk, hogy Budapesten előrejussunk” – hangoztatta Láng Zsolt, aki szerint például a Lánchíd felújításának ügye fontosabb, mint a fizetésemelések, látszatintézkedésekre és PR-ra adott tíz-, húsz-, százmilliós összegeknél.

Láng Zsolt az első száz nap eufóriája után higgadtságot, megfontoltságot és valódi tervezést vár a főváros új vezetésétől.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work