7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságFidesz: nem hagyjuk magukra az időseket, 225 milliárd forinttal több jut majd...

Fidesz: nem hagyjuk magukra az időseket, 225 milliárd forinttal több jut majd nyugdíjra

A Fidesz szerint a jövő évi költségvetés vitathatatlanul nagy figyelmet szentel az időseknek, hiszen jövőre 225 milliárd forinttal több jut majd nyugdíjkifizetésekre, mint idén.

Horváth László, a Fidesz szóvivője pénteki videónyilatkozatában a 2022-es költségvetési javaslat nyugdíjasokat érintő intézkedéseit kommentálta

– tudósít az MTI.

Hangsúlyozta: a kormány jövőre folytatja a „baloldal által elvett” 13. havi nyugdíj visszaépítését, amihez 160 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

Hozzátette: a várhatóan három százalékos nyugdíjemelés mellett, ha a gazdasági növekedés nagyobb lesz a tervezettnél, a nyugdíjasok ismét számíthatnak nyugdíjprémium kifizetésére. Ehhez a kormány 68,5 milliárd forintot különít el.

A kormánypárti szóvivő szerint ugyanakkor „most sem szabad elfelejteni”, hogy korábban a baloldali válságkezelés legnagyobb vesztesei éppen a nyugdíjasok voltak. Tőlük vett el a baloldal egy havi nyugdíjat, az ő juttatásaikat hagyta elértéktelenedni, és számukra volt a legnagyobb csapás, hogy a gáz árát háromszorosára, míg az áram árát és az élelmiszerek áfáját a duplájára emelték – sorolta Horváth László.

Úgy folytatta: a baloldal emellett az időseken akarta behajtani a tervezett nyugdíjasadót, és számukra is fizetőssé tette volna az egészségügyet a kórházi napidíj és a vizitdíj bevezetésével.

A szóvivő hangsúlyozta: a Fidesz tiszteli az időseket, a kormányoldal az elmúlt években rezsicsökkentéssel, rezsiutalvánnyal, nyugdíjprémiummal támogatta a nyugdíjasokat.

Kijelentette: a járvány okozta gazdasági válság csak úgy győzhető le sikeresen, ha az időseket nem hagyják magukra.

„Ezt a célt tűztük ki magunk elé, és ezt a célt szolgálja a jövő évi költségvetés”

– mondta.

 

atv.hu

Ajánlom

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work