Image default
Belföldi hírek

Fidesz-KDNP: A bevándorláspárti baloldal bosszút akar állni Magyarországon

A bevándorláspárti baloldal bosszút akar állni – így értékelték a kormánypártok az elmúlt napok történéseit.

Az M1 birtokába került szocialista e-mailből és más nyilatkozatokból az derül ki, hogy a baloldali és liberális frakciók azon dolgoznak, hogy a Fidesz – és más, szerintük Európa-ellenes pártok – ne kapjanak vezető pozíciót az Európai Parlament bizottságaiban. Több magyar ellenzéki képviselő büszkén hirdette, hogy részt vesz az akcióban. A kormánypártok szerint a bevándorláspártiak gátlástalan eszközökkel harcolnak a bevándorlásellenesek ellen – közölte az M1 Híradója.

Elégedettek lehetünk, hiszen nem csak hogy sikerült karanténba zárni a számunkra nem megfelelő jelölteket, hanem elértük azt is, hogy elnapolják a szavazást több fideszes jelölt esetében is – így nyomást tudunk gyakorolni a frakcióikra, hogy jelöljenek másokat a helyükre – ez áll abban az M1 birtokába jutott levélben, amelyet az Európai Parlament szocialista frakciója küldött saját szakértőinek, megköszönve, hogy mások mellett

a fideszes jelöltek kinevezéséit is megakadályozták.

Hogy ez a gyakorlatban hogyan működött, azt jól példázza LIBE bizottság szerdai ülése. Akkor a fideszes Hidvéghi Balázs alelnökké választását úgy akadályozták meg, hogy az utolsó pillanatban egy új nevet dobtak be, a néppárti koordinátornak pedig el kellett halasztania a szavazást.

Ezután az egyik holland liberális képviselő burkoltan megfenyegette a Néppártot, hogy mindaddig akadályt fognak gördíteni az alelnökök megválasztása elé, amíg fideszes politikus is lesz a jelöltek között.

Az eredetileg belső használatra szánt e-mailt száz európai parlamenti címre küldték ki. A listán egy magyar szakértő neve is szerepel, aki évek óta a szocialista frakciónak dolgozik. Simon Zoltánt hiába kereste az M1 szerkesztősége, szombat estig nem kaptak választ arra a kérdésre, hogy miért éppen most akarták megakadályozni péládul a Fideszes képviselők kinevezéseit, ráadásul mindezt az uniós szokások felrúgásával.

Brüsszelben ugyanis az a szokás, hogy a képviselők a megszerzett mandátumokkal arányosan tölthetnek be szakbizottsági tisztségeket, vagyis a pozíciókat erősorrend alapján előre egyeztetik egymás között a frakciók.

Ennek az uniós szokásnak ment neki a DK is. Ráadásul

Gyurcsány Ferenc pártja még kifejezetten büszke is volt arra,

hogy uniós képviselőik azért lobbiztak, hogy megakadályozzák a fideszes képviselők kinevezéseit.

Közben Gyurcsány Ferenc felesége éppen a néppárti szavazatokkal együtt lett az EP alelnöke, Ujhelyi István esetében pedig a Fidesz és a Néppárt sem gördített akadályt az elé, hogy az egyik szakbizottság alelnöke legyen. Végül hiába próbálta a DK, az MSZP és a Momentum megakadályozni: Deutsch Tamás és Gál Kinga is alelnök lett egy-egy uniós szakbizottságban, Járóka Líviát pedig parlamenti alelnöknek választották.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel úgy fogalmazott: az ellenzéki képviselők átlépték az erkölcsi határvonalat. Magyarország érdeke ugyanis az, hogy a magyarok az EP-ben is minél több pozíciót szerezzenek.

A kormánypártok szerint az eset példátlan. A KDNP-s Nacsa Lőrinc például arról beszélt:

a bevándorláspárti baloldal figyelmen kívül hagyja a magyar választók akaratát,

és csak az lebeg a szemük előtt, hogy bosszút áljanak Magyarországon.

Az M1 nek nyilatkozó politikai elemző, Deák Dániel szerint azon túl, hogy az ellenzéki képivselők alapnormákat és alapmegállapodásokat rúgtak fel, még Magyarországot is rossz színben tüntetik fel. Deák Dániel szerint mindezt azért teszik, mert itthon szinte tehetetlenek az alacsony támogatottságuk miatt.

m1

Hasonló hírek

Fővárosi lezárásokra kell készülni ma és holnap Erdogan miatt

Géza

Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja

Edit

Amíg nemzeti kormány van, nem lesznek betelepítések laktanyákba

Géza