Hirmagazin.eu
Főoldal » Fidesz: A szocialistáktól mindig csak megszorítást kaptak a nyugdíjasok
Belföldi hírek

Fidesz: A szocialistáktól mindig csak megszorítást kaptak a nyugdíjasok

A szocialistáktól mindig csak megszorítást kaptak a nyugdíjasok – mondta Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. 

A kormánypárti politikus felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzásuk idején elvettek egyhavi nyugdíjat, elértéktelenítették a juttatást, háromszorosára emelték a gáz árát és kétszeresére az élelmiszerek áfáját.

A nyugdíjasok az ellenzékre azóta sem számíthatnak – állapította meg Dunai Mónika, aki kitért arra, hogy az ellenzék rendre támadja és visszautasítja azokat az intézkedéseket, amelyeket azért hoznak, hogy az idősek, a nyugdíjasok életét megkönnyítsék.

Ellenezték a rezsicsökkentést, nem szavazták meg az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését sem, és támadják azt a gazdaságpolitikát, amelynek köszönhetően az elmúlt két évben nyugdíjprémiumot is tudtak fizetni – fejtette ki a fideszes politikus.

Dunai Mónika kiemelte: a kormánytól és a kormánypártoktól megbecsülésre és tiszteletre számíthatnak a nyugdíjasok, azt szeretnék, ha ők is részesülnének az ország gazdasági eredményeiből, hiszen évtizedeket dolgoztak ezért az országért.

Hozzátette: 2010 óta – ahogy ígérték – megőrzik a nyugdíjak értékét.

A kormánypárti politikust kérdezték Gyurcsány Ferenc azon kijelentéséről is, miszerint utcai erőszakot sürget a Demokratikus Koalíció elnöke.

Dunai Mónika kijelentette: az erőszak minden formáját elutasítja a Fidesz. Az, ami az elmúlt időszakban történik, történt Magyarországon, a Parlament üléstermén belül is, az az erőszakosság, agresszivitás megengedhetetlen, különösen egy országgyűlési képviselő, politikus esetében. Egy országgyűlési képviselőnek példát kell mutatnia, senki sem engedheti meg magának, hogy élen járjon agresszivitásban.

Megjegyezte: bízik abban, hogy ez a stílus nem fog sokáig tartani, mert a magyar emberek látják maguk előtt azt az utat, amelyet kulturáltan, érvek és viták során érvényesíteni lehet az Országgyűlésben.

MTI

Hasonló hírek

Polgári felkeléseket jósol a migránsok miatt a magyar jogász

Edit

Mostantól ilyen buszokkal szállíthatják a rendőröket

Géza

Megható üzenetben búcsúzik a brit nagykövet Magyarországtól

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------