17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldFiatalokra támadtak migránsok Szabadkán

Fiatalokra támadtak migránsok Szabadkán

forrás: M1 – Híradó

Rátámadtak egy magyar lányra a bevándorlók Szabadkán. Fényes nappal odaléptek hozzá, és kitépték a kezéből a telefonját. Aztán elfutottak. Több száz migráns van most az ottani befogadóhelyen. Szabadkán azt mondják: nem ez az első, hogy fiatalokra támadnak.

 Fiatalokra támadtak migránsok Szabadkán

Hétfőn napközben Szabadka egyik központi épülete előtt várta barátját a 18 éves Mészáros Anett. Ekkor két migráns lépett oda hozzá, közrefogták és szó nélkül kitépték kezéből a mobiltelefonját.

Elkezdtek futni, én utánuk futottam egész a vasútállomásra. A taxisofőrök ezt látták és a segítségemre siettek – mondta Mészáros Anett.

Az egyik taxis azt mondta: mikor látták, hogy a bevándorlók elindulnak a lány felé, már érezték, hogy baj lesz.

Rögtön a segítségére siettek, a telefont viszont nem tudták visszaszerezni, mert az egyik migráns kést rántott.

Én is utánuk mentem és az egyik kollégám is. A fiatalabbik elszökött, de a rendőrök megtalálták. Az idősebbet megpróbáltuk leállítani, de elővett egy kést. Ekkor mi meghátráltunk és elengedtük, hogy elmenjen – nyilatkozta Branimir Emreković taxisofőr.

A szerb rendőrök végül mindkét bevándorlót elfogták.

Nem ez volt az első, migránsok által elkövetett támadás Szabadkán. Tavaly ősszel egy 14 éves lányt zaklattak pakisztáni férfiak.

Néhány héttel korábban három bevándorló késsel támadt középiskolásokra a város központjában. A migránsok szállást kerestek, a fiatalok a közeli hotelbe akarták kísérni őket. Az egyik bevándorló ekkor kést rántott és megvágta az egyik kamaszt fejét.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work