17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőKultúraFiatal írókat keresnek

Fiatal írókat keresnek

hirmagazin_2015-08-27_111302

24 órájuk lesz a fiatal forgatókönyvíróknak a feladatra.

Másodszor hirdeti meg az amerikai mintára épülő ösztöndíjprogramját a ContentLAB and Factory.

A bekerüléshez a jelentkezőknek 24 órájuk van a feladat teljesítésére: a ContentLAB and Factory honlapjára szeptember 3-án, vagyis jövő csütörtökön reggel 9 órakor kerül ki a megoldandó feladat.

A 30 legjobbnak ítélt pályázót szóbeli meghallgatásra hívják, közülük kerül majd ki a végső 12 mentorált, akik esti képzés keretében, tehát akár egyetem vagy munka mellett díjmentesen tanulhatnak, valódi projekteken dolgozhatnak, sőt havi 80 ezer forint fizetést is kapnak.

A szervezők a korábbi programhoz képest több újítást is bevezettek: egyrészt ezúttal 6 költségtérítéses helyet is biztosítanak, másrészt pedig a képzés egyből egy kétnapos workshoppal kezdődik, majd a következő napokban a résztvevők lehetőséget kapnak, hogy prezentálják saját koncepcióikat a mentorcsapat előtt.

A program mentorai között van az amerikai John Vorhaus, aki többek között a Sentinel – az Őrszem és a Rém rendes család vezető írójaként vált ismertté, valamint a Comment:com kritikus írója Sixx, és a Sorozatjunkie egyik alapítója, Winnie is.

A hazánkban egyedülálló kezdeményezés célja felfedezni az írói tehetséget, az újító gondolkodásmódot, és létrehozni egy nemzetközi piacon is helytálló csapatot.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem