2016-ban, a riói ötkarikás játékokon még négy olimpiai (Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Varga Dániel, Varga Dénes) és kilenc világbajnokkal (Hosnyánszky és a Varga testvérek mellett Decker Attila, Decker Ádám, Hárai Balázs, Nagy Viktor, Szivós Márton és Vámos Márton) vágott neki az együttes a küzdelmeknek Benedek Tibor irányításával.A csalódást keltő ötödik helyezés után sokan gyökeres változásokat, bátor fiatalítást szorgalmaztak,de ez az olimpiai ciklus nem olyan, mint a többi, hiszen egy évvel később idehaza világbajnokságot rendeztek, így nem lehetett kizárólag Tokió szemüvegén keresztül nézni ezt az időszakot.

Változás azért történt, méghozzá a csapat élén: Benedeket egy másik korábbi olimpiai bajnok, Märcz Tamás váltotta 2017 januárjában. Az új szövetségi kapitány tisztában volt a kettős feladattal: úgy kellett megpróbálnia új arcokat, fiatal tehetségeket beépíteni a gárdába, hogy közben szembesült az eredménykényszerrel is, elvégre Magyarországon, egy itthoni vb-n nem szabad, hogy a kísérletezésé legyen a főszerep, jól kell szerepelni.

„Anno a pályázatomban is írtam, hogy az első évben csak a budapesti vb számít majd, aztán a másodiktól jöhet az olimpiára fókuszáló csapatépítés” – mondta Märcz Tamás.

Mivel a tavalyi Világliga-sorozatra nem nevezett a válogatott, a budapesti vb volt Märcz első nagy tornája, ahol az említett okoknak is köszönhetően még mindig szerepet kapott két olimpiai hős (Hosnyánszky Norbert és Varga Dénes), és a 2013-as barcelonai világbajnokok közül is megmaradtak heten. A közvélemény által várt jó eredmény nem is maradt el,a csapat veretlenül jutott el a döntőig, ahol tisztességesen küzdött a horvátok ellen, de végül meg kellett elégednie az ezüstéremmel.

„Minden változás után jön egy kis plusz lendület, frissesség – szögezte le Nagy Viktor, aki az elmúlt egy évben a válogatott csapatkapitánya volt. – Benedek Tibor kinevezése után ez a 2013-as vb-aranyban mutatkozott meg, Märcz Tamásét követően pedig a 2017-es vb-döntőben.Csakhogy a neheze mindig ez után jön, az olimpiai ciklusok második fele rendre nehezebb, rögösebb, mint az első.

Túl voltunk tehát a hazai rendezésű vb-n, és mivel még mindig három év választott el minket a következő ötkarikás tornától, Märcz Tamás végre bátrabban nyúlhatott a fiatalokhoz. Annál is inkább, mert Hárai, Hosnyánszky és Varga Dénes is bejelentette, hogy a következő egy évben nem kíván szerepelni a válogatottban.

„Amikor belekezdtem ebbe a munkába, nem láthattam előre, mennyire lesz rapszodikus az építkezés folyamata. Mindig átalakult a csapat szerkezete, ez pedig komoly nehézségeket okozott – fejtegette Märcz Tamás. – Egyvalamit azonban le kell szögnem: én mindig, minden helyzetben az aktuálisan legerősebbnek vélt csapatot igyekeztem összeállítani, nem függetlenül persze a rajtam kívülálló tényezőktől. Kisebb részben a saját döntéseim is szerepet játszottak, de nem ez volt a jellemző.”

2018-ban rendkívül zsúfolt versenynaptárral találkozhattak a szakemberek és a játékosok. Az európai szövetség által életre hívott Európa-kupa selejtezőit februárban vívták meg a mieink (sikerrel), majd jöhetett az áprilisi, fiumei Szuperdöntő, ahol a kapitány olyan ifjoncoknak is lehetőséget adott, mint például Vogel Soma, Nagy Ádám vagy éppen Vadovics Viktor.A teljesen újjáalakított magyar csapat itt csak egy meccset tudott megnyerni egy döntetlen és két vereség mellett,különösen az 5. helyért rendezett Montenegró elleni ütközet volt fájó, ahol 15-7-re nyert az ellenfél.

„Többet vártam ennél az eredménynél, azt gondoltam, ennél sikeresebbek lehetünk, de az ilyen pofonok is kellenek ahhoz, hogy előrelépjünk. Sokat kell még fejlődnünk” – értékelte a látottakat Märcz.

Alig zárult le a klubszezon (június elején, a Bajnokok Ligája genovai nyolcas döntőjén a Szolnok ötödikként, az Eger hatodikként zárt), egy nagyon rövid felkészülést követően még ugyanabban a hónapban jött a Világliga Szuperdöntője. Merthogy idén ide is nevezett a magyar szövetség, sőt a sikeres kvalifikáció után – miután kiderült, hogy nem az eredetileg kijelölt helyszínen, Oroszországban rendezik az eseményt – Budapest, egészen pontosan a Duna Aréna lett a házigazda.

Ez megint átírta egy kicsit a forgatókönyvet, hiszen a Világliga a legtöbb csapat, így alapesetben a magyar számára is egy jó felkészülés a soron következő nagy világversenyre,de megint bejött a képbe a „hazai faktor”, a közönség kiszolgálása,elvégre ez egy újabb lehetőség volt arra, hogy végre magyar közönség előtt is nyerjünk egy komoly tornát.

Märcz Tamás csapata – amelyben néhány változás volt csupán az Európa-kupához képest – ettől függetlenül nem számított favoritnak, de hatalmas szívvel küzdött, fokozatosan javuló teljesítményt nyújtott, amihez komoly lendületet adott a világbajnok horvátok legyőzése a negyeddöntőben. A fináléban a magyar válogatott nagyon közel állt ahhoz, hogy visszavágjon a montenegróiaknak a csoportban elszenvedett vereségért, és bár végül ötméteresekkel alulmaradt, az ezüst mégis szépen csillogott a dobogón.

Talán ennek is köszönhető, hogy a szurkolók nagyobb reményeket tápláltak a júliusi Európa-bajnoki szereplés kapcsán, mint ami a realitások alapján jogos lett volna. Az eredmény ismert: zakó a csoportban az olaszoktól, szenvedős döntetlen a németekkel, majd a playoffban a hollandokkal, a szerbek elleni papírforma-kiesést követően pedig egy vállalható (Montenegró) és egy megmagyarázhatatlan (Oroszország) vereség az 5-8. helyért.

A játékosok láthatóan nehezen viselték idegileg a vártnál – mondjuk ki – gyengébb barcelonai szereplést, és ami szembeötlő volt:senki nem tudta magához ragadni a karmesteri pálcát,nem volt olyan közöttük, aki a nehéz helyzetekben a higgadtságával, zsenialitásával, egy-egy váratlan megoldással lendíteni tudott volna a produkción, pedig még mindig jelen volt négy világbajnok (Bátori Bence, Bedő Krisztián, Nagy Viktor, Vámos Márton).

„Nincs ezen mit szépíteni, nem úgy szerepeltünk, ahogy vártuk – ismerte el Nagy Viktor. – Csúfosnak számított a nyolcadik hely, ami engem személy szerint borzasztóan megviselt. Egy teljes hónap pihenő kellett ahhoz, hogy fel tudjam dolgozni. A csapatban pedig voltak jónéhányan, akik nem a megfelelő módon reagáltak a kritikákra, pedig be kell látniuk, hogy válogatott játékosok, vagyis ezeket el kell tudni viselni.Az, hogy hiányoztak a nagy egyéniségek, illetve a kimagasló egyéni teljesítmények, részben igaz, de az is tény, hogy a legtöbben nem gondolkodtak csapatban.Nem volt meg az egység, és bántott, hogy ezen én sem tudtam segíteni.”

Minden idők második legrosszabb Eb-szereplése után, mint egy falat kenyér, úgy kellett a sikerélmény a szeptemberi, berlini Világkupán, hiszen a vízilabdával kapcsolatban mindig optimista közvélemény komoly csalódásként élte meg a Barcelonában történteket. A német fővárosba ismét sok fiatallal utazott el az együttes, Angyal, Erdélyi, Bedő, Nagy Viktor és Vámos sem volt ott az Eb-csapatból, és bár a riválisok sem a legjobbjaikkal érkeztek, így is kellemes meglepetést jelentett, hogya mieink 19 év elteltével ismét Vk-aranyérmet tudtak szerezni.

„Szükség volt erre a sikerre, ez pozitív lendületet adhat a folytatásra, de nem szabad elfelejteni az Eb-t, muszáj levonni a tanulságokat. Egyet megígérhetek: bár az olimpiáról még nem látom értelmét beszélni, mert oda ki is kell jutni, a csapat mindig mindent meg fog tenni a jó eredmény érdekében” – mondta Nagy Viktor.

Bár a barcelonai Eb-8. helyezés nem mutat jól, összességében kifejezetten pozitívan látja a helyzetet dr. Molnár Tamás. Háromszoros olimpiai bajnokunk, a Magyar Vízilabda Szövetség alelnöke, a nemzetközi (FINA) és az európai (LEN) úszószövetség technikai bizottságának tagja onnan közelíti meg a történteket, hogy bő egy év leforgása alatt, az említett öt világversenyen háromszor is dobogón végzett a magyar válogatott.

„Persze az Eb kilóg ebből a sorból, de messzemenő következtetéseket nem vonnék le ebből – mondta a korábbi kiváló center. – Új csapat formálódik, a korábbi válogatott több klasszisa idén nem szerepelt a nemzeti csapatban, ez azért nehéz helyzetet eredményezett. Olyan játékosok váltak ki, akik egy évtizeden át főszerepet játszottak a gárdában, és így kellett megpróbálni egy nagyon komoly mezőnyt felvonultató Eb-n helytállni, ahol rendkívül kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok.”

Dr. Molnár Tamás szerint a Világkupán láthattuk, hogy bár messze nem a legerősebb kerettel vettünk részt rajta, mindenki egy irányba húzott, a fantasztikus csapatteljesítmény jutalma pedig aranyérem lett.

„Úgy érzem, jó úton járunk, a feladat most az, hogy előre tekintsünk, és ennek az útnak a legfontosabb állomása az olimpia lesz.”

Ha már a 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban is ötkarikás aranyéremmel záró játékos szóba hozta az olimpiát, innentől kezdve egyre inkább ennek fényében kell nézni a történéseket, és a szövetségi kapitány szavai is megerősítik, hogy nem a kötelező óvatosság szól belőlük a kvalifikációval kapcsolatban.

Minden eddiginél nehezebb lesz kijutni, de azért természetesen reális elvárás a tokiói szereplés kiharcolása– jelentette ki Märcz Tamás.

A 2020-as ötkarikás játékokra elsőként a 2019-es Világliga-sorozat győztese váltja meg a repülőjegyét. A jövő évi kvangdzsui világbajnokságról további két, a 2020-as budapesti Európa-bajnokságról pedig újabb egy csapat csatlakozik hozzá. Az Eb utáni kvalifikációs tornán pedig még három európai együttesnek lesz lehetősége eljutni a japán fővárosba. Kontinensünkről tehát vélhetően hét válogatott lehet majd ott az olimpián, vagyis ha azt vesszük, hogy a riválisok között ott van Szerbia, Horvátország, Olaszország, Montenegró, Spanyolország, Görögország és az egyre erősebb, az Eb-n minket is legyőző Oroszország, máris beláthatjuk, hogy – a mieinket is ide számítva – ebből a nyolcasból nem mindenki juthat el Tokióig, és akkor még nem is beszéltünk a feltörekvő németekről és hollandokról.

Märcz Tamás 2017 őszén még egy 33 nevet tartalmazó bővebb keretről, afféle merítési bázisról beszélt, amelyből majd kialakulhat hosszabb távon egy mag. Ez a nemrég elindult Világliga-, egyben Európa-kupa-selejtező előtt 19 főt jelentett, és ennek kapcsán a kapitány meg is erősítette, hogy alapvetően rájuk számít a folytatásban, de szó sincs arról, hogy ez betonba lenne öntve.

A szurkolók nagy örömére az említett Vl- és Ek-meccsekre visszatért két nagy kedvenc, az olimpiai és világbajnok Varga Dénes, illetve a vb-aranyéremmel rendelkező Hárai Balázs, amit a szövetségi kapitány több szempontból is örömmel nyugtázott.

Nagyon jó, hogy újra velünk vannak, ráadásul jobb állapotban látom őket most, mint tavaly, amikor a vb előtt együtt dolgoztam velük.Akkor egy nagyon fárasztó klubszezon után voltak, kifacsarva, most pedig mentálisan és fizikailag is feltöltődtek, ami a válogatott hasznára válhat.”

Az ifjabbik Varga testvér és Hárai mellett sokakban felmerülhet a 2008-as olimpiai bajnok Hosnyányszky Norbert neve is, aki tavaly hozzájuk hasonlóan nem egyértelműen fogalmazott a válogatottól való visszavonulásáról.

„Hosnyánszky még mindig ugyanolyan jó játékos, mint pár éve volt. Bár úgy tűnhetett, az ő története sem zárult még le végérvényesen, elképzelhető, hogy láthatjuk még a nemzeti csapatban játszani.”

Märcz nem tagadja: időnként eljátszott már a gondolattal, hogy kik alkothatják adott esetben a 2020-as olimpiai csapatot, de két év alatt még nagyon sok minden történhet, így tulajdonképpen felesleges ezen elmélkedni. Arról nem beszélve, hogy Tokióban már csak 11 játékost (plusz két tartalékot) lehet majd nevezni, ami tovább bonyolítja a kérdést.

„Nagy harc várható a csapatba kerülésért, és sok múlik azon, hogy a fiatalok mennyire tudnak majd fejlődni a hátralévő időszakban.”

Ami a magyar férfi vízilabdát illeti, a válogatott szereplése mellett hasonló módon a figyelem középpontjában álla hazai bajnokság is, amelyet nyugodtan titulálhatunk a világ legerősebb ligájának.Immár hosszú évek óta itthon játszanak a legjobb magyar pólósok, mellettük pedig külföldi világklasszisok egész sorát is láthatja a közönség. Vannak, akikben felmerül a kérdés, hogy az ő jelenlétük mennyire pozitív hatású, nem veszik-e el esetleg a lehetőséget a magyar fiataloktól? Ismerős dilemma ez, hiszen például a férfi, illetve női kézilabda NB I esetében is hallani ilyen hangokat.

„Tény, hogy a külföldiek számára most anyagi és szakmai szempontból is a magyar bajnokság a legkedveltebb terep – mondta Märcz Tamás. – Úgy látom azonban, hogy a magyar játékosok is előreléptek a korábbiakhoz képest, jobban felvállalják a főszerepet.Akik válogatottak akarnak lenni, azok harcolják ki a helyüket maguknak klubcsapataikban!Olyan mentalitással kell edzeni nap, mint nap, ami hasonló vagy még magasabb szintre emeli őket, mint amilyet a mellettük játszó légiós sztár képvisel.”

A Szolnokon évek óta szintén sok klasszissal együtt dolgozó Nagy Viktor is hasonló véleményen van.

„A magyar fiataloknak csak jót tehet, ha ilyen színvonalas bajnokságban vízilabdázhatnak. Minden légióstól lehet tanulni, itt Szolnokon is örülhetnek az ifjú pólósok, hogy erre van lehetőségük.”

Dr. Molnár Tamás szerint, aki a LEN képviselőjeként a nemzetközi színtéren is folyamatosan nyomon követte, illetve követi a magyar csapatok szereplését, az eredmények önmagukért beszélnek. Évek óta három magyar klub mutathatja meg magát a Bajnokok Ligájában, közülük kettő a legutóbbi sorozatban is bejutott a nagydöntőbe (melyen első alkalommal nyolc együttes vehetett részt). Bár idén nem jött össze az érem a mieinknek, tavaly a Szolnok lett a végső győztes, a Ferencváros pedig zsinórban kétszer nyerte meg az Euro Kupát.

„Egyértelműen a legjobb bajnokság a miénk. Van egy irány, amely mellett az MVLSZ vezetése egységesen kiáll, és én magam is úgy vélem, hogy ezektől a nagyszerű sportemberektől sokat lehet tanulni. Több nevet is említhetnék, de Aaron Younger és Andrija Prlainovics nálam a jók között is a legjobb.”

Ha tehát össze akarjuk foglalni az elmúlt időszak történéseit, és jellemezni szeretnénk a hazai férfi szakág jelenlegi helyzetét, megállapíthatjuk, hogy bár vannak kisiklások, az eredmények feketén-fehéren jelzik: a magyar vízilabda – válogatott és klubszinten is – változatlanul a világ élvonalába tartozik. Märcz Tamás csapata és a legjobb klubjaink is bármikor képesek arra, hogy a csúcsra érjenek egy adott sorozatban, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez a sportág már nem néhány ország belügye. A jugoszláv utódállamok bekapcsolódása mellett szép lassan visszatértek az elitbe a spanyolok, egyre több kellemetlenséget okoznak a riválisoknak a görögök, az oroszok, adott esetben a németek, a hollandok és a franciák is, és akkor még ott vannak a mindig, mindenkire veszélyes amerikaiak és ausztrálok, valamint a teljesen sajátos stílust képviselő japánok. A favoritok számára ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb csapat ellen lehet biztosra menni, a vízilabdának ugyanakkor életbe vágóan fontos lenne, hogy mind több nemzet képviselje magas szinten.

Forrás: Origó