Hirmagazin.eu
Főoldal » Ferenc pápa: “Európa félig üres városait menekültekkel kellene feltölteni”
Külföld

Ferenc pápa: “Európa félig üres városait menekültekkel kellene feltölteni”

“A demográfiai hanyatlás miatt vannak félig üres városok.

Oda lehetne költöztetni néhány migráns közösséget, amelyek többek között fel tudnák lendíteni a térség gazdasági életét.”
Botrányos kijelentése végleg lerántotta a leplet az EU elitjének és a Vatikán vezetőjének tervéről!
Jön a kontinens elárasztása? Ferenc szerint a menekültekkel szembeni kötelesség az érkezők élethez való jogának betartása is, be kell őket fogadni, kísérni, támogatni és integrálni.
Ferenc pápa azt is mondta, hogy a szuverenitáshoz való túlságos ragaszkodás a nemzetállamok részéről kerülendő és egy tévút. Szerinte ugyanis ezek az országok bezárkóznak és éppen ezért nem övék lesz a jövő, hanem a multikulturális államoké.

A szuverenizmus túlzás, amely mindig rosszul végződik: háborúkhoz vezet…

– jelentette ki Ferenc pápa a La Stampa napilap pénteki számában közölt interjújában.

Ezek igencsak súlyos kijelentések, és sokak szerit beigazolják azt, amit korábban is sejteni lehetett, hogy Ferenc pápa nem véletlenül lett megválasztva, pontosabban csak úgy “oda téve” egykori elődje helyére annak megpuccsolását követően.
Ő az első olyan pápa az egyház történetében, aki egyáltalán nem rendelkezik európai gyökerekkel, vagyis soha nem is viselte szívén az európai kontinens sorsát…

Hasonló hírek

Ausztriában sem várják tárt karokkal Soros egyetemét! Az osztrák alkancellár által vezetett Osztrák Szabadságpárt mindig is ellene volt, hogy Soros György egyeteme Bécsbe költözzön! Oszd meg!

Géza

Közel a háború vége: ez történt az Iszlám Állammal

Mazsi

Egy kínai építőipari cég 19 nap alatt húzott fel egy felhőkarcolót

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------