13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóFeloldották az útzárat az M1-es autópályán

Feloldották az útzárat az M1-es autópályán

Vasárnap délelőtt vadkihajtás miatt zárták le az M1-es autópályát Nagyegyházánál. Délelőtt 10 óra után az útzárat feloldották, mindkét irányban megindulhatott a forgalom.

Cikkünk frissült. 

Vadkihajtás miatt teljesen lezárták vasárnap reggel az M1-es autópályát a 43-as és az 55-ös kilométerszelvények között. Az útzárat délelőtt 10 óra után feloldották, mindkét irányban megindulhatott a forgalom.

Pécsi Norbert, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI érdeklődésére korábban elmondta, egy célzott akcióról van szó, már több visszajelzést kaptak, hogy a pálya említett szakasza mellett szarvast láttak.

Mivel az M1-es ezen szakaszán a vadvédő háló távolabb van az úttesttől, így egy mintegy 50 ezer négyzetméteres, erdős területet zárnak körbe, ahol megbújhatott egy szarvas.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work