13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőMédia és szórakozásFelmondott az Index főszerkesztője

Felmondott az Index főszerkesztője

Felmondott az Index főszerkesztője. A hírt az internetes portál jelentette be szolgálati közleményében. Dudás Gergely helyére az eddigi politikai rovatvezetőt, Tóth-Szenesi Attilát kérte fel Pusztay András lapigazgató a vezető szerkesztőkkel egyeztetve.

Tóth-Szenesi a hírek szerint elfogadta a felkérést, de a lap hagyományainak megfelelően bizalmi szavazást kért kollégáitól. Ennek szerdán délután lehet eredménye.

Tóth-Szenesi Attila június 1-től válthatja Dudás Gergelyt.

A pár héttel ezelőtti tulajdonosváltás egyszerre jelent kicsit szerencsétlen és könnyen félremagyarázható hátteret a hosszabb ideje fontolgatott döntésemnek, illetve egy új fejezet lehetőségét a szerkesztőségnek is. Amihez én nagyon sok sikert kívánok, de az elmúlt időszakban – bármekkora közhely is – új kihívások már jobban eluralták a gondolataimat, mint az Index, így pedig nem lehet egy mégolyan jó csapatot sem vezetni. Csodálatos 13 év volt, nagyon köszönöm mindenkinek, akivel együtt dolgozhattam.”

– kommentálta távozását Dudás Gergely, aki 2013 óta volt az Index főszerkesztője, összesen pedig 13 évet töltött el a hírportálnál.

„Az Index marad, ami volt: független, szórakoztató, megbízható és hiteles hírújság”

– mondta Tóth-Szenesi Attila, aki pedig 7 éve dolgozik az Indexnél. „Olyan vezetője szeretnék lenni az Indexnek, aki továbbra is részt vesz a napi szerkesztésben” – tette hozzá.

Szeretelek Magyarország

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner