13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekFélmillióan tűntetnek

Félmillióan tűntetnek

2015 02 19 081354

Az első becslések szerint több tízezren, a későbbi rendőrségi tájékoztatás szerint azonban több mint négyszázezren vonultak az argentin főváros utcáira, hogy megemlékezzenek a lakásában egy hónapja holtan talált Alberto Nismanról és tiltakozásukat fejezzék ki amiatt, ahogyan a kormányzat az 1994-es Buenos Aires-i terrorcselekményt vizsgáló ügyész halálának ügyét kezeli.
A helyi idő szerint szerda délután kezdődött békés felvonulás részvevői Alberto Nisman fényképét és az argentin zászlót lengetve követelték az igazság kiderítését. „Tisztában vagyunk azzal, hogy egy ilyen felvonulás politikai hullámokat ver. Számunkra ez az esemény annak hangsúlyozását jelenti, hogy egy ügyész rejtélyes körülmények között meghalt, miközben a munkáját végezte” – fogalmazott a Nisman kollégái által szervezett megemlékezésen Carlos Rivolo szövetségi ügyész.

Alberto Nismant – aki tíz éven át dolgozott a Buenos Aires-i zsidó kulturális központ (AMIA) elleni 1994-es pokolgépes merénylet vizsgálatán – január 18-án holtan találták lakásában. Január 19-én hallgatta volna meg az argentin kongresszus.

Az ügyész öt nappal korábban nyilvánosan azzal vádolta meg az elnököt és Héctor Timerman külügyminisztert, hogy jól jövedelmező iráni kereskedelmi szerződésekért cserébe akadályozták a 85 ember halálát okozó robbantás feltételezett iráni felelősei utáni nyomozást. Lakásán, ahol holtan találták, az elnökre és a külügyminiszterre kiadandó elfogatóparancs-tervezetet találtak.

Az argentin közvélemény egy része úgy véli, a kormány ölette meg az ügyészt.

Az ügyet átvevő ügyész, Gerardo Pollicita február 13-án Kirchner, Timerman és más érintettek vád alá helyezését kérte a bíróságtól.

Forrás: greenfo; Képek: Google;

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work