19.5 C
Budapest
2024. május. 8. szerda
HomeSportSporthirekFelháborodtak a szurkolók az MLSZ döntésén

Felháborodtak a szurkolók az MLSZ döntésén

Szurkolókat hozott bajba a Magyar Labdarúgó Szövetség.

A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapján jelentette be, hogy a kiírtnál egy nappal korábban rendezik meg a Luxemburg – Magyarország mérkőzést. Tehát az eredetileg megjelölt november 10-i időpont helyett november 9-én lesz a férfi A válogatott felkészülési mérkőzése. Az MLSZ bejegyzése alapján a két szövetség közösen döntött erről a változásról, aminek értelmében nemzetközi találkozóra alkalmas helyszínt választottak. A szurkolók így a Stade Josy Barthelben nézhetik meg a meccset.

Az egyik szövetség sem gondolt azonban azokra a szurkolókra, akiket az időpontváltozás miatt valamilyen formában veszteség ért. Sokan megvették már a repjegyeket, vonatjegyeket lefoglalták és ki is fizették a szállásokat, valamint szabadságot is erre az időpontra vettek ki. A Carpathian Brigad szurkolói csoport állítása szerint a Magyar Labdarúgó Szövetség szinte minden telefonhívásukat és megkeresésüket elutasította, nem akarnak segíteni az anyagi kárt ért szurkolóknak. Az MLSZ ez ügyben azóta sem nyilatkozott, döntését sem indokolta meg. A meccsre kiutazó szurkolók jogosan háborodtak fel, kommentjeikkel magyarázatot várnak.

„Ki fog minket kártalanítani?”

„Az lett volna  a minimum hogy elnézést kértek, de ti csak ránk csapjátok a telefont.”

„Megkérdeztem, mi lesz az elveszett pénzünkkel, kapunk e kártérítést. A válasz egy Nem volt.”

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem