17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekFelháborodtak a baloldalon Karácsony Gergely döntésén

Felháborodtak a baloldalon Karácsony Gergely döntésén

A keresztényellenes környezetügyi szakértő elbocsátása nagy visszhangot váltott ki a baloldalon.

A Főpolgármesteri Hivatal a Magyar Nemzet vasárnapi kérdésére még nem tisztázta, hogy megválnak-e Békés Gáspártól, azonban kedden menesztették a szakértőt.
Elsőként Lattmann Tamás adott hangot felháborodásának, a 2018 előtt az MSZP miniszterelnök-jelöltjének is bejelentkezett jogász mellé a Momentum-közeli Ceglédi Zoltán politikai elemző és a Simicska-féle Hír TV által ismertté vált Konok Péter történész is csatlakozott. Békés Gáspár jelezte: beperli Karácsonyékat.

Sokkal nagyobb baj van, mint valaha gondoltam volna – írta közösségi oldalán Lattmann Tamás.

 

A 2018-as választások előtt a baloldal miniszterelnök-jelöltjének felajánlkozó jogász Békés Gáspár menesztésének hírére reagált ezzel. Posztjában kitért arra is, hogy

az „ún. ellenzék” semmilyen módon nem állt ki Békés mellett.

Ezzel kapcsolatban önmagát is párhuzamba állította a fiatal szakértővel; Lattmann Tamást ugyanis a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről menesztették, miután nagy nyilvánosság előtt azt sugalmazta, hogy a jobboldali intézményekben dolgozó fiatal női alkalmazottak szexmunkát is végezhetnek a munkahelyükön. – Vajon milyen funkcióik vannak még? – kérdezte akkor Pikó András Facebook-oldalán, ahol a baloldali polgármester egy Párkányi Eszter-interjút osztott meg. A 2018-ban három kamuszerű párt jelöltjeként végül miniszterelnök-jelöltté avanzsált Lattmann azóta egy tízezres Facebook-oldalt működtet, amelyen aktívan támogatja az ellenzéki törekvések egy részét,

Karácsony Gergely döntéséről viszont azt is írta: nem volt gerinces húzás.

Elég szelektív az érzékenységetek, kedves köztársaságpártiak – írta az eset kapcsán Ceglédi Zoltán. A baloldali politikai elemző az elmúlt évben 800 ezer forintos havi fizetésért adott tanácsokat Donáth Annának, a Momentum EP-képviselőjének, nem sokkal ennek kiderülése után a szerződést felbontották, de a jelek arra utalnak, hogy nem távolodott el teljesen az olimpiaellenes párttól. A Momentum közvetlen azután állt be a járvány alatti újranyitás ügye mellé, miután Ceglédi azt nyilatkozta, hogy a párt, amely ezt az üzenetet zászlajára tűzi, biztosan be fog jutni a parlamentbe jövőre. A politikai elemző azt is írta, hogy Békés Gáspár gondolatával nem ért ugyan egyet, de ha a nevezett szakértő Kispesten kokainozna, az egyesült ellenzék prominensei még azt is letagadnák, hogy felismerték. Pláne nem rúgnák ki – jegyezte meg a Gajda Péter- féle önkormányzat botrányos ügyeivel párhuzamba állítva Békés Gáspár esetét.

A környezetügyi szakértő botrányt okozó megnyilvánulásaival egyetértett viszont Konok Péter, aki egyedül a keresztelést nem tiltaná be, de mint írta, a csecsemők megkeresztelése felvet bizonyos alkotmány- és emberjogi és egyéb kérdéseket, a Don-kanyarban elesettek pedig szerinte sem voltak hősök.

A Simicska-féle, évekkel ezelőtt baloldalivá áthangolt Hír TV állandó vendégeként ismertté vált, szélsőbaloldali történész azt is írta; reméli, hogy

Varga Juditot és a NER „bűnözőit” egyszer majd bíróság elé állítják, és el is ítélik.

Konok Péter bejegyzésében hozzáfűzte, hogy szerencsére nem dolgozik – a Karácsony Gergely-vezette „ellenzéki”, „demokratikus” Városházának – ezért vállalhatja magánvéleményét anélkül, hogy kirúgnák.

Az elbocsátott szakértő egyébként beperli Karácsony Gergelyéket,

ez egy vele készült csütörtöki, Mandiner-interjúból derült ki. Szerinte a Főpolgármesteri Hivatal a kirúgásával megsértette a jó hírnevét, és a próbaidő alatti menesztés diszkriminatív is volt. Békés Gáspár korábban egyébként a Magyar Nemzetet is perrel fenyegette.

A jobboldalon a legtöbben morális győzelemként értékelték a történteket.

A kormánypárti politikusok közül Deutsch Tamás EP-képviselő megosztott egy, az esetről szóló híradást „Respect” kommentet fűzve hozzá. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki felszólította Karácsonyt a lépésre, azt írta:

a kereszténydemokraták üdvözlik Karácsony Gergely döntését, hogy kirakta hivatalából a keresztényeket gyalázó „szakértőjét”.

magyarnemzet

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem