18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldFELHÁBORÍTÓ! Pár hónapos kisfiát árulta az hidegben, hogy autót vehessen a feleségének

FELHÁBORÍTÓ! Pár hónapos kisfiát árulta az hidegben, hogy autót vehessen a feleségének

Hárommillió forintra taksálta saját vérét, hogy megkaphassa a nő, amit szeretne.

A Daily Mail cikke szerint az eset a dél-kínai Linjiben történt. A férfi január 12-ének reggelén, a fagyos időben álldogállt egy kereszteződésben, kezében 5 hónapos kisfiát tartotta.

Az egyre idegesebben ide-oda tekintgető férfit kiszúrták a rendőrök. Ekkor már a kicsi is sírni kezdett az ölében, a gyermek ugyanis nem viselt elég ruhát, így fázni kezdett. A rendőrök attól tartottak, hogy a férfi bánthatja a gyereket, ezért előállították.

A férfi a rendőrségen mindent bevallott. Elmondta, hogy azért állt ott a sarkon, mert éppen egy vevőt várt, aki gyermekéért jött volna. A férfi ugyanis el akart válni a feleségétől, de a nő csak akkor volt ebbe hajlandó belemenni, ha férje megveszi neki a kívánt autót. Ehhez viszont pénz kellett, amit saját kisfia értékesítésével kívánt megszerezni.

A cikk szerint a férfi interneten hirdette meg a kicsit. Be is jelentkezett érte egy vevő, aki hajlandó lett volna 80 és 90 ezer közötti jüant – 2,9-3,3 millió forintot – fizetni a gyermekért. Őt várta az utcán, mikor lekapcsolták a rendőrök.

A férfi emberkereskedelem vádjával néz most szembe. Elmondta: remélte, hogy sikeres tranzakció esetén gyermeke jó helyre került volna.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work