13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóFelháborító, mit művelt az utakon ez a magyar autós, szerencsére lecsukják -...

Felháborító, mit művelt az utakon ez a magyar autós, szerencsére lecsukják – videó

Közveszélyes autóst kaptak el néhány napon belül többször rendőreink, egy ideig rács mögött marad.

Egy 63 éves férfi július 13-án Volkswagen Golfjával közlekedett a 7-es és a 8-as számú főutak közös elkerülő szakaszának jobb pályatestjén, Székesfehérvár felől a 63-as számú főút irányába, a forgalommal szemben.

Az ámokfutótegy nappal később, július 14-én késő este, majd 16-án délelőtt és este is ittas járművezetés miatt állították elő..

Elsőként a 63-as számú főúton, majd Nádasdladány külterületén, végül a 7202-es számú úton, Sárszentmihály közelében haladt autójával a férfi úgy, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott.

Őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki férfit, majd kezdeményezték letartóztatását is.

origo / Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek