13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóFelháborító! Keresztényeket fenyeget az LMBT-lobbi Debrecenben

Felháborító! Keresztényeket fenyeget az LMBT-lobbi Debrecenben

Durván fenyegető üzenetet helyeztek el ismeretlen LMBT-aktivisták a Debreceni Egyetem épülete közelében. A Breitportal olvasója azt jelezte, hogy az ott levő kollégiumban éppen több száz keresztény fiatal táborozik. Össztűz alatt Debrecen.

Debrecen: Harc a “homofóbok” ellen

Ahogyan a Breitportál már több ízben beszámolt, az LMBT szervezetek most már nem csak a jogaik védelmében lépnek fel a hazai egyetemeken. Az ELTE, a BME, a Corvinus és a Debreceni Egyetem épületében is helyeztek el olyan feliratokat, amellyel a “homofóbokat” kívánták terrorizálni. Az általuk megfogalmazott definíció értelmében homofóbnak számít az is, aki elkülönül, vagy épp megjegyzést tesz egy homoszexuális egyetemi hallgatóra.

A szólás-, és véleményszabadság ellen harcolók Debrecenben még ennél is tovább mentek, ott önkényesen transznemű vécéket is kialakítottak. Az ezt jelző feliratokat később intézményi döntésre eltávolították.

A fenti fotót egy olvasó küldte be, a papíron az áll:

“HARCOLJ AZ LMBTQI-JOGOK ÉRVÉNYESÜLÉSÉÉRT! PUSZTÍTSD A KLERIKALIZMUST!”

A Breitportál olvasója azt is hozzátette, hogy mindeközben pár utcányira a Debreceni Egyetem kollégiumi épületében közben több száz keresztény fiatal vesz részt egy helyi táborban.

Nem kétséges, hogy az LMBTQI-lobbi ma Magyarországon már rég nem a saját jogaiért küzd, hanem végérvényesen háborút hirdetett a keresztény értékek és a többségi keresztény társadalommal szemben. Ideje lenne felvenni a kesztyűt –írja a Breitportal.

Forrás: breitportal.hu

Borító: Olvasói kép

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem