17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságFelfüggesztette az állam a börtönben ülő bűnözőknek megítélt kártérítések kifizetését - videó

Felfüggesztette az állam a börtönben ülő bűnözőknek megítélt kártérítések kifizetését – videó

A magyar állam addig nem fizeti ki a börtönök zsúfoltsága miatt a volt raboknak megítélt kártérítéseket, amíg európai szinten nem tisztázzák a bírói gyakorlat indokoltságát

– mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, hozzátéve: a magyar állam inkább a bűncselekmények áldozatait kártalanítaná – hangzott el az M1 Híradójában.

Felfüggesztette a börtönben ülő bűnözőknek megítélt kártérítések kifizetését az állam – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a Hír Tv-n. Tuzson Bence arra emlékeztetett, hogy a börtöni körülmények miatti korábbi kártérítési gyakorlatból mára biznisz lett.

Ajánlásokkal próbálnak nyomást gyakorolni a tagországok bíróságaira

Az európai jogi fórumok pedig úgynevezett ajánlásokkal próbálnak nyomást gyakorolni a tagországok bíróságaira. A bűnözők ez alapján milliós kártérítéseket kapnak, miközben az elmúlt években folyamatosan javultak a börtönviszonyok Magyarországon.

Tuzson Bence úgy fogalmazott: a magyar állam ezért addig nem fizet, amíg a helyzetet nem tisztázzák az Európai Tanácsban és az Európai Parlamentben. Az Igazságügy Minisztérium most azt vizsgálja, hogy milyen gyakorlatot tudunk bevezetni, amely alapján elsősorban az áldozatok kártérítéséről és kártalanításáról tudunk beszélünk – mondta Tuzson Bence.

A bejelentés ellen a Magyar Helsinki Bizottság szerdán közleményben tiltakozott. Szerintük ugyanis az elítéltek tisztességes fogvatartása össztársadalmi és nemzeti érdek, arra hivatkozva, hogy „attól mert nekik rossz bent, nekünk még nem lesz jobb kint”.

A Soros György által is támogatott Magyar Helsinki Bizottság az egyike azoknak a szervezeteknek, amelyek a honlapjukon is hirdetik, hogy segítséget nyújtanak az elítélteknek, ha panaszuk van a börtönkörülményekre.

A Magyar Helsinki Bizottsághoz hasonló jogvédő szervezetek mellett az ügyvédi irodák is hirdetik magukat, amelyek 15-20 százalékos sikerdíjért vállalják, hogy a rossz börtönkörülményekre hivatkozva segítenek pénzt szerezni.

Az egyik ilyen hazai iroda lehet az ellenzéki kötődésű jogász irodája is

A Magyar Nemzet szerint az egyik ilyen hazai iroda lehet az ellenzéki kötődésű jogász, Magyar György irodája is. A cikkben az ügyvéd egy 2013-as nyilatkozatát idézik fel, amelyben a portál szerint arról beszélt, hogy bármelyik fogvatartott elviheti az ügyét Strasbourgig, az Emberi Jogok Európai Bírósága elé. Magyar György akkor harmincmilliárd forintra becsülte azt az összeget, amit a magyar államnak ki kell fizetnie a fogvatartottak kártérítése címén, hacsak nem tud nekik megfelelő elhelyezést biztosítani.

Az ügyben az M1 kereste Magyar Györgyöt is, hogy megtudja, irodája hány alkalommal képviselt fogvatartottakat a magyar állammal szemben, és hogy a bűnözők börtönkörülményekkel kapcsolatos peres ügyeit mekkora sikerdíjért vállalták.

Az ellenzéki pártok körül is gyakorta tevékenykedő ügyvéd hosszú, és az M1 Híradó terjedelmi korlátait messze meghaladó levélben fejtette ki, hogy az ügyvédi titoktartás miatt sem ő, sem irodája nem adhat választ a kérdésekre.

A KDNP frakció-szóvivője szerdán arra hívta fel a figyelmet, hogy egy év alatt összesen tizenkétezer pert indítottak a magyar állam ellen a rabokat képviselő ügyvédek, a kártérítési összeg pedig megközelíti a tízmilliárd forintot, amiből a kormánypártok szerint „dörzsölt ügyvédek” és a Soros-szervezetek gazdagodnak.

Ezek a bűnözők és leginkább az ügyvédek és NGO-k a zsebüket tömik, miközben a börtönkörülmények folyamatosan javultak Magyarországon. Több a férőhely, és új börtönök épültek, és épülnek most is. A Fidesz-KDNP szerint a bűnözőknek nem milliós jutalom, hanem büntetés jár” – mondta Nacsa Lőrinc. Hozzátette: a Fidesz-KDNP a parlamentben kész minden támogatást megadni a kormánynak ahhoz, hogy véget vessen a „börtönbiznisznek”.

A címlapfotó illusztráció.

M1, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek